Meghozta a szerbiai gigatüntetés az eredményét:
a szerb parlament tudomásul vette a miniszterelnök lemondását, ügyvezető kormány alakult Szerbiában,
a képviselőháznak harminc napja van arra, hogy új kormányt válasszon, ellenkező esetben előrehozott parlamenti választást kell tartani a nyugat-balkáni országban.
Milos Vucevic miniszterelnök január 28-án nyújtotta be a lemondását. Akkor azt mondta, kormányfőként ezzel kíván hozzájárulni a társadalmi megbékéléshez.
A Milos Vucevic vezette kormány 2024. május 2-án alakult meg.
Ana Brnabic házelnök megköszönte a miniszterelnök munkáját, majd lezárta a parlament tavaszi ülésszakának első ülését, amely március 4-én kezdődött, és amelynek napirendjén 70 pont szerepelt.
Egyelőre nem lehet tudni, kit kér fel kormányalakításra Aleksandar Vucic,
a köztársasági elnök eddig személyi kérdésekről nem beszélt. Az államfő az utóbbi napokban többször is felhívta a figyelmet arra, hogy ha a megszabott határidőn belül nem sikerül megválasztani az új kormányt, akkor előrehozott választást kell tartani, amelynek a várható időpontja június 8. lenne.
Az újvidéki tragédia miatt tartottak ellenzéki tömegdemonstrációt szombaton Belgrádban, belügyminisztériumi becslések szerint a szerb fővárosba több mint százezer tiltakozó érkezett a hónapok óta demonstráló egyetemisták felhívására.