Hugh Nelson korábban egy 3D-s karakter generátort használt arra, hogy gyermekekről készült teljesen átlagos képeket alakítson át kiskorúak molesztálását ábrázoló képekké, amelyeket később egy művészek által használt internetes fórumon értékesített – írja a SkyNews.

A Nelson által készített képek azonban világszerte valódi, élő gyermekekhez kapcsolhatóak, ám az elkövető itt még nem állt meg, néhány esetben arra is bátorította ügyfeleit, hogy szexuális erőszakot kövessenek el, illetve zaklassák a kiskorúakat

A történtekkel több ezer fontot kereső pedofilt azonban most elítélték és várhatóan 18 évre börtönbe fog jutni. 

A folyamat részeként általában a gyerekeket a valóságban is ismerő emberek képeket küldtek a fiatalkorúakról a 27 éves férfinek, aki aztán 80 fontért készített el egy-egy új „karaktert”. Ezt követően 10 fontot kellett fizetni minden további „pózért”.

Nelson beismerte, hogy 18 hónap alatt körülbelül 5 ezer fontot keresett a képek eladásából.

A rendőrségi kihallgatáson a pedofil férfi azt mondta a rendőröknek, hogy sok esetben a kiskorúak saját apja, nagybátyja, vagy éppen más családi barátok voltak a megrendelők.

Ez az egyik első olyan ügy a maga nemében, amely bemutatja a kapcsolatot a Nelsonhoz hasonló, a technológia segítségével számítógépen generált képeket készítő emberek és a mögöttük zajló valós bűncselekmények között

– mondta Jeanette Smith, a CPS ügyésze. 

A közelmúltban számos pedofil jutott börtönbe, hasonló történtek miatt, azonban csak Nelson esetében tudta a rendőrség valódi gyermekekhez kötni a képeket. 

A korábban büntetlen előéletű Nelsont tavaly júniusban tartóztatták le családi házában, a boltoni Egertonban, ahol bevallota a rendőrségnek, hogy szexuális érdeklődést folytat elsősorban a 12 év körüli lányok iránt.

A gyerekek, akikről a képeket kapta, mind külföldön, Franciaországban, Olaszországban és az Egyesült Államokban éltek.

Új funkciókkal segíti elő az Instagram a Sextortion megállítását

A közösségi média platform új szabályzata szerint innentől nem lehet képernyőfotót készíteni vagy lementeni bizonyos képeket.
Bővebben>>>