A korrupció miatt 12 év börtönre ítélt vlagyivosztoki polgármester, Oleg Gumenyuk szerződést kötött az orosz védelmi minisztériummal, és harcolni indult Ukrajnába. Minderről Alekszandr Kitajev ügyvéd számolt be a Kommerszantnak.
„Gumenyuknak a kiadott parancs szerint december 22-én kellett jelentkeznie a katonai egységnél” – mondta Kitaev, megjegyezve, hogy nincs információja arról, hol tartózkodik jelenleg a volt polgármester. „Ha jól értem, először kiképzésen kell részt vennie az egyik gyakorlópályán” – tette hozzá az ügyvéd.
A közösségi médiában közben fotók jelentek meg, amelyeken állítólag Gumenyuk látható katonai egyenruhában, fegyverrel, katonatársakkal körülvéve.
Oleg Gumenyuk 2019 áprilisától 2021 májusáig volt Vlagyivosztok polgármestere – írja a Meduza. Azután kényszerült lemondásra, miután a miniszterelnök-helyettes és a távol-keleti szövetségi körzet meghatalmazott elnöki megbízottja is bírálta.
2023 januárjában a vlagyivosztoki bíróság 16 év hat hónap szigorított büntetőkolónián letöltendő szabadságvesztésre, valamint 150 millió rubel (600 millió forint) pénzbüntetésre ítélte. A volt polgármestert 38 millió rubel vesztegetésben találta bűnösnek. Májusban, miután nem ismerte el a bűnösségét és fellebbezett az ítélet ellen, a büntetését 12 év börtönre enyhítették, amelyet az IK-27-nevű büntetőtelepen kellett volna letöltenie, alig 150 kilométerre Vlagyivosztoktól.
Ezen a világvégi büntetőtelepen sínylődik Alekszej Navalnij
A bebörtönzött orosz ellenzéki aktivista több hetes találgatás után végül előkerült: egy sarkvidéki börtönkolóniára száműzték. A sztálini kort idéző telep a brutális fogva tartási körülményeiről hírhedt. >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát