Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter interjút adott a CNN-nek a washingtoni látogatása alkalmából. A The Lead with Jake Tapper című műsorban a tárcavezető elmondta, hogy „mi, magyarok, akik a háború szomszédságában élünk, érezzük annak hatásait”.
A miniszter megjegyezte, hogy több mint 1,3 millió ember menekült Magyarországra Ukrajnából, a háború pedig magas inflációt és energiaárakat okoz. A magyar kormány álláspontja szerint a vérontást abba kellene hagyni, hiszen a konfliktusnak nincs valódi megoldása a harctéren.
Az a stratégia, amit az EU és a NATO az elmúlt két és fél évben követett, egyszerűen nem hozott semmilyen eredményt, mert a helyzet egyre rosszabbodik
– mondta az interjúban Szijjártó Péter.
Jobbak voltak a magyar-amerikai kapcsolatok Trump alatt
A külügyminiszter szót ejtett az amerikai belpolitikai helyzetről is. Meglátása szerint Donald Trump elnöksége alatt jobbak voltak a magyar-amerikai kapcsolatok, és Magyarország természetesen abban érdekelt, hogy ezek a kapcsolatok javuljanak.
„Az Egyesült Államok a második legnagyobb befektető Magyarországon, több mint 1500 amerikai székhelyű vállalat van jelen Magyarországon, rendkívül elégedettek mindazokkal a körülményekkel, amelyeket biztosítunk számukra, de politikai szempontból, a demokrata kormányzat idején tragikus volt a kapcsolatunk” – jegyezte meg Szijjártó Péter.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye