Az Európai Unió és Albánia közötti második kormányközi konferenciát követően Szijjártó Péter elmondta, a magyar elnökség napirendjén kiemelten szerepel az uniós bővítés felgyorsítása a Nyugat-Balkán országaival – olvasható a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóközleményében. 

Mivel az Európai Unió veszít versenyképességéből, súlyából a globális politika és a világgazdaság terén, frissességre, új energiákra, új lendületre van szüksége, amelyet közvetlen szomszédjai, a nyugat-balkáni térség országai biztosíthatnak

– emelte ki Szijjártó Péter.

Hozzátette, sürgős lépéseket kell tenni a bővítési politika hitelességének megőrzése érdekében, és fel kell gyorsítani magát a bővítési eljárásokat, amely egyben európai érdek is. 

Állítása szerint a tagországok többsége azt mondja, a bővítésnek érdemeken alapuló folyamatnak kell lennie. Albánia esetén pedig tetten érhetőek az érdemek, legyen szó gazdaságról, politikáról, szociális kérdésekről.

A miniszter hangsúlyozta, hogy nagy kiváltság és megtiszteltetés Magyarország számára, hogy a magyar elnökség alatt kezdődtek meg az érdemi tárgyalások Albániával. Emlékeztetett, 2011-ben, az első magyar uniós elnökség idején volt az utolsó alkalom, amikor egy tagjelölt ország, Horvátország csatlakozásának előkészítése befejeződött.

A külgazdasági és külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy nem kell várni a következő magyar elnökségig, hogy egy ország az Európai Unió következő, új tagja lehessen. 

Szijjártó Péter, aki az EU-Albánia második kormányközi konferenciát elnökölte, beszédében kiemelte, Magyarország, mely a Nyugat-Balkán közvetlen szomszédságában él, felelős szomszédsági politikát folytat. Jól tudja ugyanis, milyen érzés, amikor a nyugat-balkáni térség a béke, a nyugalom, a fejlődés és a stabilitás hiányát tapasztalja. Szavai szerint az integrációs folyamat hozzájárul a Nyugat-Balkán fejlettebbé, stabilabbá és biztonságosabbá tételéhez.

Magyarország ezért kötelezte el magát, hogy elkíséri Albániát az Európai Unió felé vezető úton

– emelte ki a miniszter. 

Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős uniós biztos a sajtótájékoztatón kijelentette, az Európai Unió és Albánia mérföldkőnek számító pillanatot ünnepelhet azzal, hogy a felek megnyitották a csatlakozási tárgyalások első fejezetét. Szijjártó szerint most már szabad az út az érdemi tárgyalások előtt.

A magyar uniós biztos a csatlakozási fejezet megnyitásával összefügésében köszönetét fejeztét fejezte ki a magyar uniós elnökségnek, hogy azzal kezdte meg féléves munkáját, hogy az EU a bővítést nem csak politikai prioritásként kezelte, hanem hatalmas erőfeszítéseket tett az intézményi folyamat előremozdítására is.

Kiemelte, az EU áprilisban hatmilliárd eurós (mintegy 2400 milliárd forint) pénzügyi eszközt fogadott el, hogy segítse a Nyugat-Balkán uniós integrációját. A növekedési terv segít felgyorsítani mindazon reformokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az érintett országok minél hamarabb taggá válhassanak. 

Edi Rama,  Albánia miniszterelnöke elmondta, országa számára „nincs más jövő és nincs más út” csak az Európia Unió. Az albán kormányfő köszöntet mondott a magyar uniós elnökségnek, amely – szavai szerint – nagyon fontos szerepet töltött be, előremozdítva a csatlakozás folyamatát.