A két politikus Budapesten tárgyalt egymással. A találkozót követően Szijjártó Péter azt nyilatkozta, továbbra is békepárti álláspontot képvisel Magyarország és minden, a béke elérését segítő nemzetközi kezdeményezést támogat.

A magyar tárcavezető leszögezte, eddig 66 milliárd forintot fordított a kormány az Ukrajnának nyújtott támogatásokra, és több száz olyan iskola és óvoda működik Magyarországon, ahol a menekült családok gyermekei tanulhatnak, illetve egy kéttannyelvű iskola is nyílt Budapesten.

Szijjártó Péter leszögezte: Magyarország készen áll arra, hogy részt vegyen Ukrajna újjáépítésében és szerinte ez a kormány részéről nem csupán egy kommunikációs panel, hanem történik is.

Emlékeztetett, a magyar kormány egy tizenegy pontból álló megoldási javaslatot terjesztett az ukrán kormány elé, amelyben „tisztelettel, de elvárjuk Ukrajnától azt, hogy a magyar nemzeti közösség jogait állítsa helyre az anyanyelvhez való hozzáférés tekintetében az oktatás, a kultúra, a közigazgatás területén” – írja az MTI.

Andrij Szibiha a Szabad Európa tudósítása szerint úgy fogalmazott, hogy nagyra értékelik Magyarország segítségét, az újjáépítésben való részvételét, valamint az aknamentesítés területét nyújtott támogatást is. Hozzátette, Ukrajna vállalta a magyar kisebbség jogainak védelmét, mivel a magyarok is Ukrajna részét fegyverrel védik Ukrajnát, a függetlenséget és az életeket is.

Szijjártó Péter: Nem leszek szégyellős

Magyarországnak érdeke a tisztességes és kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolat fenntartása Oroszországgal - mondta a magyar külügyi tárca vezetője, miután tárgyalt Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.