Súlyos bűnnek nevezte egy interjúban Ahmed es-Saraa, Szíria új vezetője Donald Trump amerikai elnöknek a Gázai övezet átvételére és az ottani palesztinok kitelepítésére vonatkozó tervét, amely szerinte kudarcra ítéltetett.
Saraa a The Rest is Politics című brit podcast adásában beszélt arról, hogy egyetlen hatalom sem űzhet el embereket a földjükről. „Sok ország próbálkozott már ilyesmivel, és mind belebuktak” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ez különösen igaz az utóbbi másfél évben a Gázai övezetben folytatott háborúra.
Az új szíriai vezető úgy fogalmazott:
sem morálisan, sem politikailag nem lenne helyes, ha Trump erővel kényszerítené távozásra a palesztinokat a földjükről.
Hozzátette, hogy a konfliktus több mint nyolc évtizede alatt minden olyan kísérlet kudarcot vallott, amikor megpróbálták kitelepíteni a palesztinokat, azok pedig, akik távoztak, később megbánták a döntésüket. A palesztinok minden generációja megtanulta: a legfontosabb, hogy ragaszkodjanak a földjükhöz – mondta Saraa.
Donald Trump február elején Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel tartott washingtoni sajtótájékoztatóján jelentette be február elején, hogy az Egyesült Államok „átvenné az ellenőrzést” a Gázai övezet felett, és vállalná a terület újjáépítését és fejlesztését. Trump szerint a Gázai övezetben élő 1,8 millió palesztinnak Egyiptomban és Jordániában épülhetnének települések.
Az amerikai elnök szavai szerint a mai Gázai övezetben munkahelyek ezrei létesülnének, és a "Közel-Kelet riviérájává" válna, egy „nemzetközi hellyé”, ahol élnének majd palesztinok is.
Épülhet a Trump-torony a gázai riviérán? Dobtak egy hátast az érintettek
Az amerikai elnök vállalná a terület átvételét, újjáépítését és felvirágoztatását. A szakértő szerint a régióban attól félnek, hogy Trump semmiből jött ötlete a kétállami megoldás végét eredményezné. Bővebben→Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat