Egy szíriai háborús megfigyelőcsoport szerint az ország új, iszlamisták vezette kormányához kötődő harcosok nyilvánosan kivégezték az Aszad-rezsim egy hűséges tisztviselőjét.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint a harcosok péntek reggel az utcán lőtték fejbe Mazen Knenehet Damaszkusz egyik külvárosában, Dummarban.
Az Index cikke szerint az interneten keringő videókon az látszik, hogy a férfi teste egy fatörzshöz van kötözve, ruházata véres volt a fején ejtett lőtt sebből. A felvételeken gyerekek gyűlnek össze a holttest körül, egyesek mobiltelefonjukkal filmeznek, mások fejbe rúgják a holttestet.
A megfigyelő szervezet szerint a harcosok azzal vádolták a helyi tisztviselőt, hogy rosszindulatú biztonsági jelentéseket írt, amelyek számos ember üldözéséhez és bebörtönzéséhez vezettek, akiket aztán Bassár el-Aszad börtöneiben megkínoztak.
Vérfürdő Szíriában: balul sült el a börtönparancsnok letartóztatása
A szíriai átmeneti kormány biztonsági erőinek tizennégy tagját megölték, tíz társukat pedig megsebesítették szerdán egy támadásban, amelyet Bassár el-Aszad megdöntött elnök híveinek tulajdonítanak.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!