Az OPCW megállapításait nem támasztják alá bizonyítékok - állt a damaszkuszi közleményben.
Az OPCW csaknem kétéves vizsgálódást követően állapította meg pénteken, hogy 2018-ban az akkor a szíriai lázadók által ellenőrzött Dúmában a szíriai hadsereg legalább egy katonai helikopteréről két, klórgázt tartalmazó tartályt dobtak le lakóépületekre, ami 43 ember halálát okozta.
Átfogó katonai offenzíva
A Damaszkusz északkeleti elővárosa elleni támadás 2018 áprilisában része volt annak az átfogó katonai offenzívának, amelynek következtében a főváros környéki térség aztán visszakerült a kormányerők ellenőrzése alá.
A vizsgálati eredmények szerint négy elkövetőt azonosítottak egy légierő-elitalakulatban. A szervezet azt állította, megállapításait mintegy 70 biológiai és környezeti minta elemzésére, műholdfelvételekre, 66 tanú vallomására és lőszertesztekre alapozta.
Klórgáz és szarin
Szíria mindig is tagadta, hogy vegyi fegyvert vetett be. Ugyanakkor az ENSZ és az OPCW egy korábbi közös vizsgálata már korábban is arra jutott, hogy a szíriai kormányerők 2017 áprilisában szarint vetettek be a harcokban, és több alkalommal használtak klórgázt is fegyverként.
Az OPCW nyomozóinak munkáját Szíria és a vele szövetséges Oroszország élesen ellenzi, és törvénytelennek tartja. Damaszkusz és Moszkva nem volt együttműködő a vizsgálat során. Tagadták, hogy Szíria vegyi fegyver vetett be, és azt állították, hogy a dúmai támadást megrendezték.
Elítélik a történteket
Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország az OPCW jelentésére reagálva pénteken közös közleményt adott ki, amelyben a leghatározottabban elítélték, hogy a szíriai vezetés vegyi fegyvert használt. Ismételten követelték, hogy Damaszkusz azonnal tegyen eleget a Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény (CWC) szerinti kötelezettségeinek és az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozataiban foglalt előírásoknak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni