Aláírták a koalíciós szerződést a három új kormánypárt – az Irány (Smer-SSD), a Hang (Hlas-SD) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) – elnökei Pozsonyban hétfőn.
Robert Fico, a választásokon győztes párt, az Irány elnöke a koalíciós szerződés aláírását követően bejelentette: a dokumentum megfogalmazásakor megegyeztek a szaktárcák elosztásában is, ennek alapján:
- az Irány a miniszterelnöki poszton kívül a védelmi, a külügyi, az igazságügyi, a közlekedési, a pénzügyi, valamint a földművelésügyi minisztérium élére jelölhet vezetőt.
- A Peter Pellegrini vezette Hang a parlament elnökének posztján kívül a belügyi, az oktatásügyi, az egészségügyi, a gazdasági, a munka- és családügyi, valamint a regionális fejlesztési minisztériumok vezetőit jelöli ki.
- A Szlovák Nemzeti Párt a környezetvédelmi, a kulturális, és a januártól létrejövő idegenforgalmi tárca vezetőit delegálhatja.
A koalíciós pártok által az egyes tárcák élére jelölt személyek névsorát egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Robert Fico ugyanakkor elmondta: a leendő kormány személyi összetételét tartalmazó listát a lehető legrövidebb időn belül az államfő elé terjeszti, és terveik szerint már a jövő héten az új összetételű parlament is összeül.
Robert Fico – aki a kormányfői poszt várományosa – a leendő kabinet prioritásai közül kettőt jelölt meg:
- elsőként a lakosság életszínvonalának emelését említette;
- másodikként pedig azt, hogy az ország külpolitikájának fókuszába erőteljesen a nemzeti érdekek képviseletének kell kerülnie.
Utóbbival összefüggésben hangsúlyozta: az ország külpolitikai irányultsága változatlan marad, de megerősítésre kerül a függetlenség, a jövőben szlovák külpolitika lesz. Az Európai Unióval kapcsolatban hozzátette: megbízható partnerek kívánnak lenni, de ez egyidejűleg azt is jelenti, hogy bátran nemet fognak mondani az ország érdekeit sértő uniós javaslatokra.
Véget ért az az időszak, amikor ebben az országban nem kormányzati szervezetek kormányozhattak
– szögezte le Robert Fico.
Peter Pellegrini, a második legerősebb koalíciós párt, a Hang elnöke a dokumentum aláírását követően elmondta: az ország gazdasági helyzetére tekintettel a következő időszak nem „séta lesz a rózsakertben" de éppen ezért mihamarabb szükség volt egy működőképes kormány létrehozására.
Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke arról beszélt: nem könnyű feladat áll előttünk, mert stabilizálni és kulturálttá kell tenni a politikát. „Sikerült megmenteni a nemzeti hangot, és biztosíthatok mindenkit, hogy ez a nemzeti hang egységes lesz" – nyomatékosította Andrej Danko. A párt vezetése alá kerülő, januártól újonnan létrehozandó idegenforgalmi tárcával kapcsolatban azt mondta:
ha Magyarországnak 5 év alatt sikerült megdupláznia a szektorban termelt GDP-jét, akkor meggyőződésem, hogy Szlovákia számára is ez jelenti a jövőt.
A két hete tartott előrehozott szlovák parlamenti választás eredményeképpen az Irány-Hang-Szlovák Nemzeti Párt hármaskoalíciónak 79 képviselője lesz a 150 fős pozsonyi törvényhozásban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg