A csehországi Tábor Állatkert panaszt tett az Európai Bizottságnál, amivel a medvék kilövésére vonatkozó szlovákiai szabályok enyhítését szeretnék elérni. Evzen Korec, az állatkert igazgatója barbárságnak tartja a „veszélyeztetett fajok tömeges leölését”. A csehországi intézményvezető szerint
nem meglepő, hogy Szlovákia a középkor útjára lépett, amikor az volt a szokás, hogy mindent lelőttek, ami mozgott az erdőben, és ami csak egy kicsit is szőrösebb volt, mint az akkori ember.
A szakember aláhúzta, hogy a barnamedve védett faj az Európai Unióban és a szervezet rengeteg pénzt áldoz az ilyen állatok megóvására. Korec szerint Pozsony viszont „úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja az európai jogszabályokat”.
Egyre több a támadás
Szlovákia májusban módosította a medvék kilövésére vonatkozó szabályozást, miután megszaporodtak az embereket ért támadások. A módosítás lehetővé teszi, hogy szükségállapotot hirdessenek ki, ha egy medve lakott területet közelít meg – ennek következtében akadálytalanná válik az állatok kilövése.
Tomás Taraba szlovák környezetvédelmi miniszter szerint ezzel sikerült megoldaniuk
egy komoly jogi problémát, amely megakadályozta, hogy a medvét akkor is kilőjék, ha még nem történt ember elleni támadás. Többé nem kell utólag reagálnunk.
Így a pozsonyi jogalkotók felülírták a hatályban lévő uniós szabályozást, mely szerint a medvének „problémás” viselkedést kell tanúsítania, mielőtt engedélyt adnának a vadászatukra. Taraba a Politiconak elmondta, hogy Brüsszel elfogadta a Robert Fico vezette kabinet törvényjavaslatát, cserébe azért, hogy az ország támogatta az uniós természetvédelmi törvényt.
Nemcsak Szlovákia problémája
A legutóbbi becslések szerint az északi-szomszédunkban 1000 és 1300 között lehet a barnamedvék száma. A pozsonyi környezetvédelmi minisztérium megerősítette, hogy az év végéig mintegy 100 engedélyt adtak ki a nagyvadak likvidálására, 86 medvét pedig már le is lőttek.
Az utóbbi években Romániában is megszaporodtak medvetámadások, ezért az unió rosszállása ellenére júliusban Bukarestben is elfogadtak egy jogszabály, miszerint idén és jövőre is 426 medvét fognak kilőni a kelet-közép-európai államban.