Négy pontban határozta meg a szlovák oktatásügyi minisztérium a prioritásait a 2025-ös évre. Jobb bérezést biztosítani az iskolai alkalmazottaknak, a kötelező óvodalátogatás kezdetét hároméves korra csökkenteni, átszervezni a közép- és alapiskolai hálózatot, valamint beépíteni a mesterséges intelligenciát az oktatási rendszerbe – írja az Új Szó.

Tomás Drucker szlovák oktatási miniszter szerint a tárca idei terveinek megvalósításához széleskörű politikai támogatásra és társadalmi egyetértésre lesz szükség. Mint fogalmazott: javaslataink megvalósításához pénzre lesz szükség, és még az is lehet, hogy újabb adóemelésre is. De meggyőződésem, hogy ha a szlovákiai oktatást tényleg jobbá akarjuk tenni, nincs választásunk, meg kell lépnünk ezeket.

A minisztérium egyértelműen állítja, hogy magasabb lesz a tanárok bére, de hogy hogyan és milyen mértékben változik, azt nem tudni.

A szlovákiai tanárok átlagkeresete az egyetemet végzett emberekhez viszonyítva az Európai Unió végén kullog – világított rá a miniszter. Állítása szerint az oktatási szakszervezettel közel állnak az egyezséghez. Az érdekvédelem által követelt automatikus béremelési rendszertől sem zárkózik el, de többször kiemelte, hogy a tanárok fizetését eredményekhez kötné.

A legkézzelfoghatóbb forgatókönyv, hogy a minisztérium egy speciális juttatással kompenzál egyes tanárokat. Elsősorban azokat, akik olyan régióban dolgoznak, ahol a létfenntartási költségek országos viszonylatban magasabbak (például Pozsony megyében).

A szlovák parlament októberben jóváhagyta az oktatási tárca módosítását, amivel (többek között) egy új kompenzációs juttatásról szóló passzust iktattak a pedagógusokról és oktatási alkalmazottakról szóló törvénybe. A módosítás értelmében arról, hogy kinek és mennyi kiegészítést adnak, az állami költségvetés jóváhagyását követő 30 napon belül határoznak.

A költségvetést azonban december 3-án szavazta meg a törvényhozás, de azóta sem közöltek részleteket a kompenzációról.

Január 3-án a szaktárca a lap ezirányú kérdésére annyit válaszolt, hogy a kompenzációs juttatás odaítélésének és kifizetésének szabályai jelenleg kidolgozás alatt állnak tekintettel a bérek valorizációjára.

Január 7-én Drucker annyit mondott, hogy a kiegészítést feltehetően 3 megyében vagy városban kaphatják meg a pedagógiai alkalmazottak: Pozsonyban, Nagyszombatban és Kassán. A fennmaradó forrásokat pedig átcsoportosítják a bérek valorizációjára.

Hozzátette, még mindig tárgyalnak a szakszervezettel a valorizációról. 

Megerősítették: ekkora béremelést kaphatnak a tanárok

Több mint 20 százalékos béremelést lengetett be a pedagógusoknak a Belügyminisztérium. A pedagógusok béremeléséről, jubileumi jutalmakról és a nevelés-oktatást közvetlenül segítők (NOKS) jövedelméről tárgyaltak újabb egyeztetésükön a pedagógus szakszervezetek a minisztérium képviselőivel. Erről itt olvashat többet >>>