Meglőtt egy férfit a brüsszeli rendőrség, de nem tudni, hogy a hétfő esti terrortámadás feltételezett elkövetőjéről van-e szó. A férfit kórházba vitték egyelőre próbálják újraéleszteni – írja a BBC. Annyi tudni, hogy egy személyt letartóztattak, illetve megtalálták a hétfő esti támadás során használt fegyvert.
A terrorcselekmény elkövetésével egy 45 éves tunéziai állampolgárt, Abdesalem L.-t gyanúsítják, aki ugyanabban a negyedben lakott, mint ahol a rendőrség lelőtt egy embert.
Két halottja van a hétfő esti brüsszeli lövöldözésnek.
Két ember életét vesztette egy lövöldözésben hétfőn este Brüsszel belvárosában - közölte a belga rendőrség. A helyi sajtóban amatőr felvételek jelentek meg, amelyeken egy narancssárga ruhákba öltözött, elektromos rollerral érkezett férfit lehet látni, ahogy több lövést is lead egy állomás közelében puskájából.
A belga hírügynökség szerint a két áldozat svéd állampolgár volt és feltehetőleg fociszurkolók lehettek. A svéd válogatottat ugyanis hétfőn este fogadta a belga csapat Európa-bajnoki selejtezőn az incidens helyszínétől nagyjából öt kilométerre található Heysel Stadionban. A meccset a történtekre tekintettel a félidőben félbeszakították – adta hírül a TV6 helyi televíziós csatorna. Szemtanúk szerint a szurkolókat kérték, hogy maradjanak a stadionban.
Alexander De Croo belga miniszterelnök az X közösségi portálon őszinte részvétét fejezte ki a svéd miniszterelnöknek és megerősítette, hogy az áldozatok svéd állampolgárok. Bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy közös céljuk a terrorizmus elleni harc.
A belgiumi válságközpont tájékoztatása szerint Brüsszelben a legmagasabb - négyes szintre - emelték a terrorkészültséget.
Az Albániában tartózkodó Emmanuel Macron francia elnök szerint Brüsszelt iszlamista terrortámadás érte.

Egy belga lap szemtanúkra hivatkozva arról számolt be, hogy az elkövető a lövések leadása előtt azt kiállította, hogy Allahu Akbar. Az interneten megjelent egy videófelvétel is az állítólagos elkövetőről.
Nevem Abdesalem Al Guilani és Allah harcosa vagyok. Az Iszlám Államtól (dzsihadista szervezet) vagyok. Szeretjük, akik szeretnek minket, és gyűlöljük, akik gyűlölnek minket. A vallásunkért élünk és azért is halunk meg. Alhamdullilah. Testvéretek a muszlimok nevében állt bosszút. Három svédet öltem meg eddig. Alhamdullilah. Igen, három svédet
– hangoztatta a férfi a felvételen.
Ilse Vande Keere rendőrségi szóvivő korábban közölte, hogy a hatóságok gyorsan kiérkeztek a helyszínre és haladéktalanul lezárták a környéket. A lövöldözés körülményeiről nem mondott részleteket. A belga hírügynökség szerint egyelőre nem volt őrizetbe vétel az ügyben.
Annelies Verlinden belügyminiszter bejelentett, hogy hajtóvadászatot indítottak az elkövető kézre kerítése érdekében.
Több európai országban is fokozott készenlétben vannak a hatóságok az izraeli események miatt. Ugyanakkor a belga fővárosban az utóbbi időben nemzetközi kábítószerkereskedelemhez köthető több erőszakcselekmény is történt.
Az olasz hatóságok migránsok között rejtőző terroristák érkezésétől tartanak
A migráció balkáni és földközi-tengeri útvonalán is fennáll a veszély, hogy terroristák szivárognak be az izraeli-palesztin konfliktus következményeként – jelentette ki Antonio Tajani olasz külügyminiszter. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg