Az Európai Parlament belső vizsgálatot indított az egyik lett képviselőjük, Tatjána Zsdanok ügyében.
Zsdanok munkatársaival legalább 2004 óta dolgozhatott az FSZB-nek, és több alkalommal is pézt kért a KGB utódszervezetétől, a Szövetségi Biztonsági Szolgálattól. Mindezt a The Insider oknyomozó riportja derítette ki: a képviselőnő titkos kapcsolatainak feltárását feltört e-mailjei segítették.
Roberta Metsola, az Európai Parlament elnökének szóvivője szerint nagyon komolyan veszik a Tatjána Zsdanokot ért ügynökvádakat és már a január 31-i elnöki konferencián fogja megvitatni a kérdést.
Az Európai Parlament sajtószolgálata egyelőre hivatalosan nem foglalt állást az ügyben. Deutsche Welle szerint amennyiben a vizsgálat megerősíti a vádakat, az szankciókat vonhat maga után az Európai Parlament elnöke részéről. Ugyanakkor az Európai Parlament a képviselőt nem tudja eltávolítani hivatalából, ám ezt bizonyos feltételek mellett a lett hatóságok megtehetik.
Zsdanok 1950-ben született Rigában, a Lett Állami Egyetemen szerzett diplomát majd csatlakozott az SZKP-hez. Az 1980-as évek végén aktívan küzdött Lettország Szovjetunióban maradásáért. A lett függetlenség kikiáltása után a lakosság orosz ajkú részének támogatására támaszkodva folytatta politikai tevékenységét.
Jelenleg is a Lettországi Orosz Unió párt társelnöke. Némi megszakítással 2004 óta az Európai Parlament képviselője. Nem túl meglepő módon 2022-ben nemmel szavazott az Ukrajna elleni orosz inváziót elítélő EP- határozat ellen. Ezt követően az Európai Szabad Szövetség felfüggesztette a Lett Orosz Unió tagságát a pártban. A lett lapok szerint igen nagy a valószínűsége annak, hogy a képviselő már nem lesz ott a következő Európai Parlamentben.
Orosz kém lepleződött le az Európai Parlamentben
Évekig jelentett az Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak Lettország orosz nemzetiségű EP-képviselője. Mindez csak azután derült ki, hogy feltörték a levelezését. Kész csoda, hogy csak mostanában lett gyanús a múltja alapján. A részletekről ITT írtunk bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!