Kaliforniában elfogadott új szabályozásnak köszönhetően rövidesen csaknem hatmillió tanulónak kell letennie az okostelefont az iskolában. Gavin Newsom kormányzó tegnap aláírta a jogszabályt, mely a jövőben tiltja, illetve korlátozza az okostelefon-használatot az állam területén működő közoktatási intézményekben.
A jogszabály alapjait hasonlóan más régiókhoz és amerikai államokhoz ezúttal is az adta, hogy az okostelefon-használat bizonyítottan káros lehet a mentális egészségre, illetve rontja a tanulmányi teljesítményt, eredményt – írja a HWSW.
Kapcsolódó
Az okostelefon-használatot ezzel együtt így már tizenöt amerikai államban korlátozzák majd – a lista meglehetősen gyorsan bővült, miután Florida tavaly megnyitotta a sort.
Kaliforniában eddig sem lehetett mindenhol okostelefont bevinni az iskolákba: Los Angeles megyében már korábban törvényt rendelkezett erről, a mostani rendelet azonban – az IT szektor legismertebb központját, Szilícium-völgyet is magába foglaló – államban élő mintegy 5,9 millió tanuló mindegyikére kiterjed majd.
Nem vártunk a kormányra, rendbe tettük a mobilok betiltásáról szóló jogszabályt
Mi az előnye és a hátránya az iskolai telefontilalomnak? Hogy tanulják meg így a gyerekek használni a technológiát a hétköznapokban és védekezni az online zaklatások ellen? Ezeket a kérdéseket tettük fel a ChatGPT-nek, válaszul pedig komplett jogszabályokat kaptunk.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!