A 26 éves férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését - közölték a hatóságok. A düsseldorfi rendőrség és a szövetségi ügyészség közölte: „ennek a személynek az érintettsége jelenleg intenzív vizsgálat tárgyát képezi".
Egy állami tisztviselő szombat késő este a német televízióban jelentette be annak a férfinak az elfogását, akit a hatóságok a támadás óta eltelt 24 órában kerestek.
A támadás, amelyért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget, péntek este történt a város 650 éves történelmét ünneplő fesztiválon. Az elkövető három embert – egy 67 és 56 éves férfit, valamint egy 56 éves nőt – megölt és nyolc továbbit megsebesített a hatóságok tájékoztatása szerint.
A Der Spiegel hírmagazin korábban azonosítatlan biztonsági forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a gyanúsított szíriai volt, és a ruhája vérrel volt összekenve. A rendőrség ezt nem kívánta azonnal kommentálni.
Az Iszlám Állam Amak nevű hírszolgálata által kiadott közlemény szerint a támadást egyik tagjuk hajtotta végre, hogy „bosszút álljon a palesztinokért és a máshol élő muszlimokért". A dzsihadista csoport közlését azonban nem támasztották alá semmilyen bizonyítékkal, és az sem derült ki belőle, hogy a támadó mennyire állt szoros kapcsolatban az Iszlám Állammal.
Hendrik Wuest, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány miniszterelnöke szombaton terrorcselekménynek minősítette a támadást.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek