A The Sun szerint a francia hatóságok először szerda délelőtt tíz óra körül, telefonon kaptak figyelmeztetést a bombaveszély miatt, Párizsban pedig e-mailben a reptéri dolgozókat is figyelmeztették.
Az utasokat arra kérték, hogy haladéktalanul hagyják el az érintett reptereket. A helyszíneket szakértők vizsgálják át bombakereső kutyákkal. Robbanást egyelőre sehonnan sem jelentettek.
A Louvre és Versailles
A francia polgári légiközlekedési hatóság közölte, hogy Toulouse-ból, Lille-ből és Lyonból jelenleg egy repülőjárat sem száll fel.
A The Sun közölte, hogy tegnap este hamis bombafenyegetést kapott a manchesteri repülőtér is e-mailben, és több járatot át kellett irányítani.
Kedden szintén bombariadó miatt látogatók százait kellett kivezetni a Versailles-i palotából, amelyet a tűzszerészi vizsgálatot követően nyitottak meg újra aznap késő délután.
A naponta 30 ezer látogatóval rendelkező Louvre Múzeumot is kiürítették, miután múlt szombaton fenyegetőző üzenetet kaptak.
Fokozódó feszültség
Gérald Darmanin francia belügyminiszter szerint a közel-keleti Izrael-Hamász háború fokozza a feszültséget világszerte, így Franciaországban is.
Franciaország továbbra is a legmagasabb készültségi állapotban van, miután egy tanárt halálra szúrt egy késes merénylő, aki közben Allahu Akbar-t kiáltott.
Eközben több ezer angliai rögbiszurkolót várnak Párizsban a hétvégén a csapatuk Dél-Afrika elleni világbajnoki elődöntőjére. A biztonságuk szavatolására 7 ezer katona teljesít majd szolgálatot a francia főváros utcáin.
Terror alatt Európa: az összes dzsihadista sejt mobilizálódhatott
A gázai-izraeli események kapcsán félő, hogy európai dzsihadista sejtek mobilizálhatják magukat, és a tegnap esti brüsszeli terrortámadást újabbak követhetik. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!