Elnökválasztási vitára hívta Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje Joe Biden hivatalban lévő elnököt, a Demokrata Párt várható jelöltjét.
Donald Trump előző elnök közösségi oldalán kiadott közleményében azt írta, hogy bármikor, bárhol készen áll a vitára utódjával és legvalószínűbb választási ellenfelével.
A republikánus politikus a politikai vita témájaként azokat az ügyeket jelölte meg, amelyek létfontosságúak Amerikának és az amerikai embereknek, és megjegyezte, hogy számára elfogadható az is, ha a vitákat a Demokrata Párt vezető testülete, a Demokrata Nemzeti Bizottság szervezi meg.
Ezzel egy időben Donald Trump reagált Joe Biden évértékelő beszédére (State of the Union) is, amelyet a hivatalban lévő elnök a hagyománynak megfelelően a Kongresszus előtt mondott el.
Donald Trump szerint Joe Biden elnökségének három éve alatt leépítette azokat az intézkedéseket, amelyeket ő az elnöksége idején az Egyesült Államok határainak biztosítása érdekében hozott, és a jelenlegi elnök hivatalba lépése óta illegálisan érkezett bevándorlók milliói léphettek be az Egyesült Államokba.
Donald Trump a jelenlegi elnök gazdaságpolitikáját tette felelőssé az Egyesült Államokban tapasztalt inflációért, az ukrajnai háborúval kapcsolatban pedig azt írta, hogy Oroszország azért támadta meg Ukrajnát, mert "nem tiszteli Bident".
Nemcsak az elnökjelölti kampányhírekkel uralja a két politikus a médiát. A 77 éves Donald Trump már keverte össze a jelenlegi elnök nevét a korábbi elnökével, a 81 éves Joe Biden pedig egyebek közt Ukrajnát és Gázával.
Egy februári közvélemény-kutatás szerint - amelyet az Economx is ismertetett - az amerikaiak túlnyomó többsége úgy gondolja, hogy Joe Biden elnök túl öreg ahhoz, hogy újabb mandátumot töltsön be. A többség azt is gondolja, hogy Donald Trump is túl öreg a második ciklushoz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!