Már június végén kiáll vitázni Joe Biden és Donald Trump, az esemény az amerikai média- és politikatörténetben a legkorábbi elnökjelölti tévévita lesz.
Donald Trump előző elnök, republikánus jelölt, valamint Joe Biden hivatalban lévő elnök, a demokrata párt jelöltje szerdán közölte, hogy elfogadja a CNN hírtelevízió vitára szóló meghívását június 27-re, valamint az ABC országos televízió szeptember 10-i meghívását.
Joe Biden kampánycsapata ugyanakkor több feltételhez kötötte az elnök részvételét a vitákban, amelyek között szerepel, hogy
- azokon nem lesz jelen közönség,
- harmadik jelölt sem vesz részt,
- annak a jelöltnek a mikrofonját kikapcsolják, aki épp nem kapott szót,
- csak az előre kiválasztott televíziók közvetíthetik a vitát.
Donald Trump az elmúlt hónapokban többször hívta elnökjelölti vitára Joe Bident, azt hangoztatva, hogy bárhol és bármikor várja riválisát, szerdán pedig közösségi oldalán bírálta Joe Bident a vitákhoz szabott feltételek miatt, azt állítva, hogy a demokrata jelölt fél a tömegtől. A republikánus jelölt azt is közölte, hogy kettőnél több vitát tart szükségesnek, köztük olyat, amelyet egy nagyobb méretű helyszínen rendeznek meg.
Az amerikai elnökjelöltek számára 1960-ban szerveztek először televíziós vitát, akkor közönség nélkül, televízióstúdióból, John F. Kennedy és Richard Nixon között. Rendszeres hagyománnyá 1976-ban vált, és azóta minden elnökválasztási kampány kiemelt médiaeseménye a jelöltek közönség előtt tartott, élő vitája.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni