Az Európai Unió pénzügyminiszterei hétfő estére összehívtak egy munkavacsorát Brüsszelben, amelyen arról fognak tárgyalni, miként viszonyuljon az EU Donald Trump elnökségéhez.
Ez nagyszerű alkalom arra, hogy elgondolkodjunk a kérdésen
– a Politico hírlevele szerint ezt írta Andrzej Domanski, az unió soros elnökségét 2025 elején átvevő Lengyelország pénzügyminisztere abban a levélben, amelyben meghívta minisztertársait a Gazdasági és Pénzügyi Tanács keddi ülése előtt megtartott informális vacsorára.
Nem mindenki nyitna Trump irányába
A meghívó szerint a lengyelek kívánságlistáján szerepel többek közt „a fokozott gazdasági együttműködés az Egyesült Államokkal az energia, a kereskedelem valamint a védelem területén”, ezekről úgy vélik, hogy érdemes lehet átbeszélni hétfő este.
Azonban az uniós pénzügyminiszterek egy része valószínűleg kevésbé Amerika-barát álláspontot képvisel, így többen amellett szállhatnak síkra, miszerint az EU-nak csökkentenie kell a Washingtontól való függőségét.
A kiszivárgott információk szerint a vacsora közben Alfred Kammer, az IMF munkatársa által készített jelentés alapján azt is megvitatják a miniszterek, hogy miként lehetne csökkenteni az energiaárakat Európában – írja az Index.
A levelében ismét felvetette az energiaunió – évtizedek óta újra és újra felmerülő – ötletét Domanski. A brüsszeli lap értesülései szerint az unió gazdasági vezetői egy EU-n kívüli tárcavezetővel, Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszterrel is megbeszélést folytatnak.
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat