Egy három hónapig tartó felújítás után ismét látogatható Róma egyik leghíresebb látványossága, a Trevi-kút. A barokk műemlék előtti tér az elmúlt években szinte folyamatosan tömve volt turistákkal, ami sokat rontott a látogatói élményen, ezért új beléptetőrendszert alakítottak ki. Mostantól egyszerre maximum 400 ember tartózkodhat a Trevi-kútnál, és belépőt is kell fizetni: 2 euróért cserébe fél órát lehet eltölteni a kútnál.
Azzal kísérleteztünk, hogy hogyan lehet újrateremteni a közvetlen kapcsolatot a műemlék és az emberek között. Annak érdekében, hogy a látogató megismerje a teljes történetét ennek a hatalmas, késő-barokk, korai neoklasszicista épületnek
– idézte fel Claudio Parisi, a római kulturális örökségért felelős főtisztviselőjének a szavait az Euronews.
A megnyitót a szentév kezdetéhez időzítették. Szenteste Ferenc pápa kinyitja a Szent Péter bazilika szentkapuját, és ezzel elindul a 25 évente ismétlődő jubileumi év, ami a katolikusok hitének megerősítéséről szól. A programok miatt várhatóan minden korábbinál több turista utazik jövőre Rómába, a turisztikai ügynökség 30-35 millió látogatóval számol.
A számok rémisztőek, ennyit kaszál a maffia a turizmuson
A Demoskopika kutatóintézet becslése alapján évente több mint 3 milliárd eurónyi jövedelem landol a helyi alvilágnál.A részletekről ITT olvashatKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?
Recseg Németország: több tízezerrel nőtt a munkanélküliek száma egy hónap alatt

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU

Hatalmas dobással állt elő a Mol: akkumulátoros energiatárolót építenek 6,5 milliárdból

Óriási hírverést kapott Trumpéktól a Signal
