Legkevesebb 94 palesztin meghalt és több mint száz megsebesült a Gáza középső részén fekvő Nuszeirat és más területek elleni izraeli támadásokban – idézte a Hamász irányította enklávé egészségügyi minisztériumát az MTI. Az izraeli hadsereg szombati közleménye szerint erőik
négy túszt mentettek ki élve két különböző helyszínről a Gázai övezet középső részén fekvő Nuszeirat menekülttáborban.
Az izraeli hadsereg, a rendőrség és a hírszerzés, vagyis a Sin Bet közös közleményének a megfogalmazása szerint „erőink egy terrorista struktúrát támadnak” a térségben, és „kiszabadítottak négy izraeli túszt”. A közlemény megerősítette, hogy a túszok egészségi állapota jó, és orvosi vizsgálatokra egy Tel-Aviv melletti kórházba szállították őket.
Palesztin szemtanúk elmondása szerint izraeli repülőgépek intenzív tűzzel vették célba a területet. A Nuszeirat tábort légi és tüzérségi fedezettel támadó izraeli alakulatokkal palesztin fegyveresek felvették a harcot. Az összecsapások számos halálos áldozattal jártak – mondták.
Hálil al-Dakran, a Gázai övezet középső részén fekvő Dír al-Balah város al-Aksza kórházának igazgatója a Hszinhua hírügynökségnek elmondta, hogy a Nuszeirat és Dír al-Balah intenzív izraeli bombázása miatt nagyszámú sebesült palesztin került a kórházba, akik közül sok azóta meghalt.
Izrael nem kényszerítheti rá akaratát a Hamászra, és a palesztin iszlamista szervezet nem fogad el olyan megállapodást, amely nem teremti meg a palesztinok biztonságát
– idézi a távirati iroda Iszmáil Haníjét, a Hamász politikai vezetőjét. „Népünk nem adja meg magát, és az ellenállás továbbra is megvédi jogainkat ezzel a bűnöző ellenséggel szemben” – mondta Hanije nyilatkozatában. Hozzátette: „Ha az (izraeli) megszállók azt hiszik, hogy erőszakkal ránk kényszeríthetik a döntéseiket, akkor nagyon tévednek”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!