A lengyel fővárosban április 12-én, az uniós pénzügyminiszterek informális találkozóján mutatkozik be részletesen az EDM, azaz az Európai Védelmi Mechanizmus terve. A javaslat célja, hogy Európa közösen hitelt felvéve szerezzen be katonai eszközöket – drónokat, műholdakat, rakétavédelmi rendszereket –, amelyek nem nemzeti tulajdonba, hanem az EDM közös vagyonába kerülnének. A tagállamok ezeket bérleti vagy használati díj ellenében vennék igénybe, így a beszerzés nem terhelné közvetlenül a nemzeti költségvetéseket. A közös hitelfelvétel ötlete nem újdonság – a pandémia utáni helyreállítást szolgáló NextGenerationEU alap is így működik –, de most először fordulna elő, hogy fegyverkezésre használják. A kezdeményezés a már bejelentett fegyverkezési programokon túlmutat.

Közös pénz, közös fegyver, közös döntés – de hogyan?

Kapcsolódó

A pénzügyi modell lényege, hogy a kiadások nem jelennek meg az egyes országok költségvetésében, miközben közös tulajdonlás révén hatékonyabban lehetne működtetni a beszerzett eszközöket. A döntéshozatal hibrid logikán alapulna: egyes kérdésekben tőkerészesedés arányában szavaznának a tagállamok – hasonlóan az IMF-hez –, stratégiai ügyekben pedig minősített többség döntene. A Bizottság csupán részvényesi státuszt kapna, nem venne részt az operatív irányításban. A közbeszerzések átláthatóságát biztosítaná, de a végrehajtást egy független szakmai szervezet végezné.

A Bruegel think tank és más nyugat-európai elemzőközpontok szerint az EDM nem csupán egy új pénzügyi eszköz, hanem potenciálisan az első lépés lehet egy valódi európai védelmi piac kialakításához. Ez utóbbi egységes közbeszerzési szabályokat, közös szabványokat, és – ami talán a legnagyobb horderejű – a nemzeti gyártók előnyben részesítésének felszámolását is magában foglalná.

Stratégiai autonómia vagy pénzügyi racionalizálás?

Itt jönnek a valódi kérdőjelek. Mint azt Nagy Dávid, az Oeconomus védelempolitikai elemzője elmondta:

Az EDM kezdeményezés arra a valóban égető problémára kíván válaszolni, hogy hogyan fejlesztheti Európa a védelmi képességeit anélkül, hogy a tagállamoknak ez jelentős költségvetési terhet jelentene.


Ugyanakkor a tervnek két gyenge pontja is van. Az egyik a közös hitelfelvétel: a fiskálisan konzervatív országok – és azok, amelyek érzékenyek szuverenitásukra – gyanakodva tekintenek a közös adósságteher szétterítésére. A másik a közös döntéshozatal, amely – fogalmaz a szakértő – soha nem a gyorsaságáról és hatékonyságáról volt ismert Európában, védelem területén azonban mindkét szempont döntő jelentőségű, mondhatnám élet-halál kérdése lehet!

A harmadik, politikailag legkényesebb kérdés a nemzeti hadiipari érdekek feladása. A közös tulajdonlás és beszerzés ugyanis azt jelentené, hogy a tagállamok elveszítenék azt a rugalmasságot, hogy saját védelmi iparuk, más szóval nemzeti bajnokaik termékeit részesítsék előnyben egy-egy képességfejlesztésnél – hívta fel a figyelmet Nagy Dávid. Ez olyan, fejlett védelmi iparral rendelkező államok számára, mint Franciaország, Németország vagy Olaszország, érzékeny üzleti kérdés, amit aligha adnak ki a kezükből könnyedén.

Bár a stratégiai önállóság politikai célként már szinte minden tagállam retorikájában megjelent, az EDM elsődleges funkciója mégis inkább pénzügyi jellegű. „A pénzügyi racionalizálás a rövid távú cél” – fogalmaz az elemző, aki szerint ez egyfajta válasz arra, hogy az eladósodással és túlfutó költségvetési hiánnyal küzdő országok miként finanszírozhatják a haderőfejlesztést. A hosszú távú cél a stratégiai autonómia, de ez csak akkor valósulhat meg, ha a tagállamok önállóan is többet költenek saját védelmükre. Éppen ezért születnek meg az EDM-hez és a ReArm Europe-hoz hasonló ösztönző kezdeményezések.

Mi lenne a valódi megoldás?

Ugyanakkor nem biztos, hogy az EDM lesz a leghatékonyabb válasz a széttöredezett európai védelmi piac problémájára. Mint azt Nagy Dávid megjegyezte:

Az EDM által is megjelölt probléma, az európai védelmi beszerzések és képességépítés fragmentáltsága valós, erre azonban mindeddig hatékonyabb megoldásnak tűnnek az olyan kezdeményezések, mint például a European SkyShield program.


Ennek keretében már 24 ország döntött közös légvédelmi eszközök és rakéták beszerzéséről – úgy, hogy azok az adott nemzet tulajdonában maradnak, de integráltan képesek működni más tagállamok rendszereivel. A közös vásárlás miatt a beszerzési költségek alacsonyabbak, de a rugalmasság is megmarad – hangsúlyozta az elemző.

A kérdés tehát az, hogy az EDM valóban a védelmi integráció új pillére lesz-e, vagy csupán egy ambiciózus ötlet, amely nem tudja áttörni a nemzeti érdekek falát. A geopolitikai helyzet mindenesetre sürgető: az Egyesült Államok fókusza egyre inkább más térségre tolódik a vámháború közepette, miközben Európa – különösen az Ukrajna elleni orosz háború árnyékában – nem engedheti meg magának a biztonsági bizonytalanságot. A közös fellépés tehát nemcsak pénzügyi, hanem politikai kérdés is: ki meri, ki tudja vállalni a felelősséget Európa jövőjéért?