Az Újvidéki Felsőügyészség közlése szerint az érintettek ellen a közbiztonság súlyos veszélyeztetése, valamint az építési munkák szabálytalan végzése miatt emeltek vádat. A csütörtökön megjelent közlemény szerint az ügyben 11 embert tartóztattak le, az említett bűncselekményekért 2-től 12 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki. Közölték továbbá, hogy az ügy részleteit alapos vizsgálatot követően állapították meg. A Szabad Magyar Szó azt írja, több tucat tanút hallgattak ki, továbbá a baleset okait és körülményeit feltáró szakértői véleményt is elkészítették, melyet 2024 november 20-án kapott kézhez az ügyészség.

A szakvélemény megismerése után, 2024. november 21-én, az ügyészség utasítására elfogták és őrizetbe vették a gyanúsítottakat.

November elsején az újvidéki vasútállomás tetőszerkezete beomlott. A balesetben 15-en meghaltak, ketten pedig súlyos megsérültek. Goran Vesić szerb közlekedési, építésügyi és infrastruktúra-fejlesztési miniszter pár nappal a tragédia után bejelentette lemondását, ám a közfelháborodás így sem hagyott alább.

Kevés lesz a miniszter lemondása, további fejeket követelnek a tragédia miatt

Több tízezren vonultak utcára kedden Újvidéken, hogy elérjék az illetékesek felelősségre vonását az újvidéki vasútállomáson történt múlt pénteki tragédia miatt.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.