Emmanuel Macron elnök felvetése, miszerint nyugati csapatokat lehetne Ukrajnába telepíteni, visszatetszést váltott ki a kontinens vezetőiből. A CEPA (Center for European Policy Analysis) agytröszt szerint viszont a francia vezetőnek igaza van, és itt az ideje megfontolni egy új és izmosabb megközelítést a háborúban.
„A francia elnök február 26-i nyilatkozatában elismerte, hogy nincs konszenzus e téren. A nyilatkozata óta eltelt időszakban más országok méltatlan és gyáva kapkodásba kezdtek, hogy visszatuszkolják a beavatkozás szellemét a palackba” – írja Patrick Turner a CEPA főmunkatársa, aki a NATO védelmi politikáért és tervezésért felelős főtitkár-helyettese volt 2018-tól 2022-ig.
Ez nagy változás azokhoz az évekhez képest, amikor Franciaország élen járt abban, hogy megpróbálja megbékíteni Vlagyimir Putyint Ukrajnával kapcsolatban, és amikor még a két évvel ezelőtt megkezdett teljes körű invázió után is reménykedett a diplomácia jótékony hatásában. Emmanuel Macron gondosan megválasztotta a szavait:
„Mindent megteszünk, hogy megakadályozzuk, hogy Oroszország megnyerje ezt a háborút”, és hozzátette, hogy nem szabad levenni az asztalról a csapatok Ukrajnába küldésének gondolatát, ha ez szükséges ahhoz, hogy megakadályozzuk a győzelmét.
Elárulta azt is, hogy Franciaország szándékában áll fenntartani a stratégiai kétértelműséget ebben a kérdésben. Mi volt a célja ezzel? Emmanuel Macron szavai az elrettentést jelentették a gyakorlatban, és összhangban voltak a biztonságról szóló szélesebb körű francia gondolkodással.
A megkésett nyugati válaszok háborúja
Más európai országok talán jól tették volna, ha a francia megközelítést tükrözik vissza, ahelyett, hogy elhamarkodottan elvetnék a lehetőséget. Ez a háború a fokozatos és megkésett nyugati válaszok háborúja volt eddig. Kijev barátai túlságosan lassan nyújtottak katonai segítséget.
Emlékszünk még a tankokról, a HIMARS-irányított lőszerekről és az F-16-os harci repülőgépekről folytatott fájdalmas és hosszan elhúzódó vitákra?
– kérdezi Patrick Turner, és még nem is számol azzal, ami még nem érkezett meg (ATACMS, Taurus cirkálórakéták).
A NATO egykori főtitkár-helyettese szerint a stratégiai kétértelműség a helyes megközelítés, mert nem szabad Vlagyimir Putyinnak azt a megnyugtató biztosítékot adni, hogy sosem fog nyugati csapatokkal szembenézni. Viszont létezik egy másik megközelítés is: „Természetesen van értelme annak is, hogy bebiztosítsuk, ebből nem lesz háború Oroszország és a NATO között, és világossá tegyük, hogy ez a szándékunk. Ez volt az Ukrajnának eddig nyújtott támogatás alapvető kerete.”
A hezitálás igazi vesztese Ukrajna mellett Európa
Turner meglátása az, hogy a szövetségesek túlmagyarázták, hogy mit követel meg a Moszkva és a NATO közötti háború elkerülése. Az eredmény pedig az lett, hogy a katonai segítségnyújtás következetesen nem volt gyors és kiterjedt.
Az F-16-osok már ma is Ukrajnában lehetnének, ha a pilóták kiképzése korábban megkezdődött volna (most június tűnik a legkorábbi lehetséges időpontnak). Az ATACMS rakétarendszernek is ott kellene lennie, de a mérlegelés (azaz a kitérés) folytatódik.
Ebben az összefüggésben biztató, hogy a február 26-i párizsi találkozón szó volt a közép- és nagy hatótávolságú rakétákkal való erőteljesebb támogatásról is. A kétértelműség helyett az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Spanyolország inkább az eddigi alapfeltevést siettek újra felmondani: néhány tanácsadót leszámítva nincsenek nyugati csapatok Ukrajnában.
Ez biztosítékot nyújt Vlagyimir Putyin számára, hogy továbbra is háborúzhasson a céljaiért, de nem nyújt biztosítékot Kijev számára. Nem nyújt biztosítékot azok számára sem, akiket aggaszt az a nagyon is valós kilátás, hogy Oroszország lerohan egy NATO-szövetségest: Emmanuel Macron azt mondta, hogy Oroszország valószínűleg tovább megy Ukrajnánál, és ezt más vezetők is így gondolják.
Minél tovább tétovázunk, minél kevésbé támogatjuk Ukrajnát, minél inkább átengedjük a csatateret Putyinnak, annál inkább veszélyeztetjük a nyugati biztonságot, és annál inkább megemeljük a béke árát Ukrajna és mindannyiunk számára
– figyelmeztet a tanulmány szerzője.
A NATO sokféleképpen tehetne többet Ukrajnáért anélkül, hogy háborút indítana Oroszország ellen, és átlépne bármilyen vörös vonalat:
- Segíthetnék Kijevet a lehető leghatékonyabb integrált lég- és rakétavédelmi rendszer működtetésében.
- Vállalhatnának többnemzeti légi rendfenntartó tevékenységet.
- Jelentős erőket telepíthetnének Ukrajnába kiképzésre és gyakorlatozásra.
- Bázisokat hozhatnánk létre Ukrajnában, amire eleve szükség lesz, amikor csatlakoznak majd a NATO-hoz.
- Többet tehetnének a védelmi iparának kiépítéséért és védelméért, valamint segíthetnének az aknamentesítésben is.
Vlagyimir Putyin bármikor befejezheti az Ukrajna elleni offenzívát, de pontosan tudja, hogy a nyugati országoknak nincsenek tervei orosz által megszállt területekre. Azon sem kellene meglepődnie, ha a nyugati országok fellépnek annak érdekében, hogy Moszkva ne folytassa egy szuverén európai ország megszállását és leigázását.
Vlagyimir Putyint nem érhetné váratlanul az sem, ha a NATO meghívná Ukrajnát a csatlakozásra, ahogyan azt a júliusi washingtoni csúcstalálkozón meg kellene tennie.
A két évvel ezelőtti orosz inváziót megelőzően a nyugati országok elkövették azt a hibát, hogy az ukrajnai jelenlétüket inkább csökkentették, mint növelték. Most is fennáll a veszélye annak, hogy ismét ugyanezt a hibát követik el.
„Bármilyenek is legyenek az Oroszország által elfoglalt ukrán területek maradék részének mielőbbi visszaszerzésének kilátásai, biztosítanunk kell, hogy Oroszország 2024-ben vagy azon túl nem rabolhat további területeket” – szögezi le Patrick Turner, hozzátéve: ha ez azt jelenti, hogy idén nyugati csapatokat kell telepíteniük, hát legyen. Nem azért, hogy harcoljanak az oroszok ellen, hanem hogy biztosítsák, hogy Vlagyimir Putyin serege ne tudjon tovább haladni. Hogy világossá tegyék, óriási érdekük fűződik Európa biztonságához, és hogy nem hajlandók feladni azt.
Harcoló ukrajnai NATO-alakulatokról egyelőre nincsen szó
„Macron nyilatkozata kétségtelenül tartalmaz provokációt is, amihez képest az eddig héjáknak számító északi országok vezetői is visszafogottabbak voltak. Itt azért nem arról van szó, hogy effektíve harcoló NATO-csapatok jelennének meg ukrán földön. Ettől még egyelőre messze járunk” – nyilatkozta lapunknak Jójárt Krisztián, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének kutatója, Oroszország-szakértő.
Nagyobb hatótávolságú csapásmérő eszközökre Emmanuel Macron kifejezett ígéretet is tett, és masszív német kritikát fogalmazott meg a Taurus rakéták visszatartása miatt. A biztonságpolitikai szakértő rávilágított arra, hogy a francia elnök szavai egyfajta kompenzációként is felfoghatók, hiszen országa eddig GDP-arányosan mindössze 0,1 százalékkal járult hozzá az ukrán honvédelemhez. Franciaország az értékesebb harci eszközök közül önjáró lövegeket és nagy hatótávolságú robot repülőgépeket adott Ukrajnának, de összességében a hozzájárulásuk jóval alatta marad a németekének.
Valószínűleg a Macron-nyilatkozat ebben a kontextusban értelmezhető, miközben próbált valami erőset mondani. Számottevően nagy kontingensről nem lenne szó a gyakorlatban, ami hazánkra sem róna plusz kötelezettséget
– foglalta össze a lényeget Jójárt Krisztián, aki arra is emlékeztetett, hogy Emmanuel Macron a háború kitörésekor még egyfajta békegalamb szerepébe bújva próbált közvetíteni Oroszország és a Nyugat között. Ehhez képest a mostani üzenete látványos elmozdulásnak számít.
Az NKE biztonságpolitikai szakértője szerint az ukrajnai háború eszkalációs kockázata nyilvánvalóan fennáll. Az orosz percepció változatlanul az, hogy ők nem Kijevvel állnak hadban, hanem a „kollektív Nyugattal”. Voltak az elmúlt két év során olyan momentumok, ahol az ukránok erősebb csapást is mérhettek volna az agresszorra, de ezt mégsem tették meg, és ebben Washington is szerepet játszhatott.
„2022 őszén, amikor kiszorították az oroszokat Herszonból, nem akadályozták meg azt, hogy az orosz hadsereg 30 ezer főt kivonjon a területről. Herszon Dnyiprón túli területeinek felszabadítása helyett egyesek szerint elérhető cél lehetett volna a déli orosz erőcsoportosítás kettévágása. Zaporizzsja orosz védelme ugyanis gyenge volt még ekkoriban, ezt viszont nem használták ki. A nyolc hónapos halogatás vége pedig a tavaly nyári sikertelen ukrán offenzíva lett, amikor már sokkal kedvezőtlenebb volt a stratégiai helyzet. Emmanuel Macron beszéde azt a célt szolgálhatja, hogy a Nyugat az eddig szigorúan vett vörös vonalakat átlépje a háború harmadik évében.