A jelöltek zöme a négy, hivatalosan bejegyzett párt soraiból kerül ki;
mind a négy tömörülés támogatja Aljakszandr Lukasenka belarusz vezetőt.
Kapcsolódó
Tavaly körülbelül egy tucat párt regisztrációját elutasították, és a mostani az első alkalom, hogy a szavazáson nem vehetnek részt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői. Bár a szervezet 1995 óta egyetlen ottani választást sem ismert el szabadnak és tisztességesnek, Minszk mindeddig beengedte megfigyelőit a szavazások idejére.
Szvjatlana Cihanouszkaja száműzetésben élő belarusz ellenzéki vezető a választások bojkottját sürgette, kiemelve, hogy az indulók közül senki nem kínál valódi változást, és
értelmetlen komédiának nevezte a voksolást.
Az ellenzék felhívta a figyelmet arra is, hogy a kedden kezdődött előzetes szavazás óta a szavazóurnák gyakorlatilag őrizetlenek, a Vjaszna jogvédő szervezet pedig úgy tudja, a hatóságok diákokat, katonákat és köztisztviselőket kényszerítettek a részvételre. Pavel Szapelka, a szervezet képviselője azt mondta, értesüléseik szerint a szavazás során őrizetbe vételek, letartóztatások és házkutatások is történtek.

Lukasenka a héten az ország rendvédelmi szerveinek vezetőivel tartott megbeszélésen egy esetleges, nyugati államok szervezte államcsínyre figyelmeztett és fegyveres utcai járőrözést rendelt el.
A vasárnapi szavazás az első a 2020-as elnökválasztás óta, melyet a hivatalban lévő Lukasenka 2020-ban vitatott körülmények között, a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80 százalékával nyert meg. Az ellenzék szerint nem szabad és nem tisztességes választás után soha nem látott méretű tiltakozó tüntetések kezdődtek el, amelyeket erőszakkal vertek le és több mint 35 ezer embert vettek őrizetbe. Emiatt az Egyesült Államok és az Európai Unió szankciókat léptetett életbe Minszk ellen.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói