Nem indul a novemberi elnökválasztáson Donald Trump ellen – közölte hivatalos közösségi oldalán Joe Biden amerikai elnök.
Visszalépő levelében a 81 esztendős Joe Biden többek között arról írt, hogy:
- az elmúlt három és fél év során nemzetként nagy előrelépést tettek;
- ma Amerika rendelkezik a világ legerősebb gazdaságával;
- erre példaként felsorolta az idősek vényköteles gyógyszerköltségeinek csökkentését és a megfizethető egészségügyi ellátás kiterjesztését;
- elfogadták az első fegyverbiztonsági törvényt 30 év után;
- kinevezték az első afroamerikai nőt a Legfelsőbb Bíróságba, és
- elfogadták a világtörténelem legjelentősebb éghajlatvédelmi törvényét.
Úgy gondolom, pártom és az ország érdeke az, hogy visszalépjek, és hivatali időm hátralévő részében kizárólag elnöki kötelességeim teljesítésére összpontosítsak
– indokolta a visszalépését Joe Biden, aki egyúttal azt is megígérte, a héten részletesebben is kifejti, miért döntött a visszalépés mellett.
— Joe Biden (@JoeBiden) July 21, 2024
A Fehér Ház szerdán közölte, hogy az amerikai elnök elkapta a koronavírust, és bár jól van, tünetei enyhék, és a szükséges oltásokat is megkapta, hazautazik Delaware állambeli otthonába, ahol karanténba vonul.
Az elnökjelöltségtől való visszalépésben minden bizonnyal nagy szerepe lehetett a Donald Trumppal folytatott június végi elnökjelölti vitán nyújtott gyenge teljesítményének, amely után demokrata politikusok és vezető amerikai lapok is kérték és/vagy követelték Joe Biden visszalépését a jelöltségtől.
Kamala Harris lehet az utód
Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke saját alelnökét, Kamala Harrist támogatja a Demokrata Párt elnökjelöltjeként – jelentette be X-csatornáján.
A demokrata párt kongresszusi vezető politikusai méltatták az elnök döntését, köztük Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője, aki úgy fogalmazott, hogy Joe Biden a párt és az ország érdekét helyezte előtérbe, amikor nehéz döntést hozott.
Kamala Harrist könnyebb lesz legyőzni a Fehér Házért folytatott versenyben, mint Joe Bident – nyilatkozta Donald Trump a CNN-nek Joe Biden visszalépésére reagálva.
Az NBC Newsnak adott rövid telefonos interjúban Trump pedig kijelentette:
Soha nem volt még olyan elnök, aki ekkora kárt okozott volna az országnak. Az energiafüggetlenségtől kezdve az illegális bevándorlók millióinak beengedéséig. Helyre fogjuk hozni, amit ő elrontott.
Kigyulladt a vészvillogó Biden teljesítménye miatt a demokratáknál
Saját politikai családja szerint is kritikán aluli volt a regnáló elnök, Joe Biden szereplése a CNN által szervezett vitaműsorban, amelyben Donald Trumppal szópárbajoztak.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!