Csapást mért az orosz hadsereg az egyik legújabb közepes hatótávolságú, Oresnyik elnevezésű hiperszonikus rakétarendszerével a kelet-ukrajnai, dnyiprói Juzsmas rakétagyártó hadiipari üzemre - közölte csütörtök este televíziós bejelentésben Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Elmondta, hogy az Oresnyik (Mogyorós) harci körülmények között történő tesztelése válasz volt arra, hogy az ukrán hadsereg az oroszországi brjanszki régióra amerikai ATACMS rakétákkal, a kurszkira pedig brit Storm Shadow rakétákkal mért csapást. Ezzel az orosz elnök szerint
az Ukrajnában vívott háborúban megjelentek a globális jellegű elemek.
Putyin bejelentette, hogy az eszkalációra Oroszország tükörválaszt fog adni. Mint mondta, Moszkva a békés eszközöket részesíti előnyben (sic!), de kész az események bármilyen alakulására, mindig lesz válasz.
Feljogosítva tartjuk magunkat arra, hogy fegyvereinket azoknak az országoknak a katonai létesítményei ellen alkalmazzuk, amelyek megengedik, hogy fegyvereiket a mi létesítményeink ellen használják
- mondta Putyin.
- A legújabb rakétarendszereink további tesztjei során célként meghatározandó objektumokat az Oroszországi Föderációt érő biztonsági fenyegetések alapján fogjuk kijelölni - tette hozzá.
Közölte, hogy az Oresnyik ballisztikus rakéták 10 Mach sebességgel, azaz másodpercenként 2,5-3 kilométeres sebességgel támadnak. Putyin szerint a Juzsmast támadó rakéta hagyományos robbanótöltetet hordozott.
Mint mondta, ennek a rakétarendszernek a harci tesztelése a NATO-országok agresszív fellépésére válaszul folyik. Bejelentette, hogy
Oroszország előzetesen fel fogja ajánlani az ukrán civileknek és a baráti országok állampolgárainak, hogy rakéták bevetése előtt hagyják el a veszélyzónát.
- Az agresszív akciók eszkalációja esetén szintén határozott és tükörválaszt fogunk adni. Azt javaslom, hogy azoknak az országoknak a vezető elitjei, amelyek katonai kontingenseik Oroszország elleni bevetésének terveit szövögetik, komolyan gondolják át ezt - fogalmazott az orosz elnök.
Hangot adott álláspontjának, hogy az Egyesült Államok hibát követett el a közepes és kisebb hatótávolságú rakéták betiltásáról kötött INF-egyezmény felmondásával.
Putyin elmondta, hogy kedden hat ATACMS rakéta, csütörtökön pedig egy Storm Shadow rendszer mért csapást Oroszország belsejében lévő célpontokra Kurszk és Brjanszk megyében. A brjanszki régióban egy lőszerraktárban keletkezett tűz, amelyet eloltottak, áldozatok és súlyos károk nélkül. A kurszki régióban a támadás egy orosz vezetési pont ellen irányult. Közölte, hogy a létesítmény külső őrségében és kiszolgáló személyzetében voltak halottak és sebesültek, a parancsnokok körében viszont nem.
Leszögezte, hogy a csapás során az ellenség céljai nem valósultak meg, a nagy hatótávolságú fegyverek bevetése nem képes befolyásolni az ún. különleges hadművelet menetét.
Megjósolta az ukrajnai háborút, most elmondja, mi következik
Vlagyimir Putyin a csatamezőn akar győzni, nem béketárgyalásokon – mondja a szakértő, aki annak idején pontosan ráhibázott, hogy mikor indul az orosz invázió. Ráadásul - mint mondja - az orosz elnöknek magasztosabb céljai is vannak, amelyek valódi világháborút is jelenthetnek. >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!