Vlagyimir Putyin nemrég állandó kérdezőjének, Pavel Zarubinnak adott interjút. A Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában úgy fogalmazott, hogy Európa vezetői „finoman csóválni fogják a farkukat” Donald Trump előtt, aki a meglátása szerint kitartásával és jellemével rövid idő alatt rendet fog tenni az öreg kontinensen.
Emellett az orosz államfő „valamiféle fideszeskedésnek” nevezte az „európai politikai elit” és az amerikai elnök közötti kapcsolatot.
Kapcsolódó
Putyin szerint Joe Biden idejében örömmel teljesítettek minden washingtoni parancsot az európai vezetők, és azóta semmi nem változott, azt leszámítva, hogy aktívan harcoltak Trump ellen. Most azonban, hogy nyert, szerinte összezavarodtak – idézi az interjút a Meduza.
Vlagyimir Putyin egyébként általánosságban is beszélt az európai vezetőkről, akiket múltbéli politikusokhoz hasonlított. Hangsúlyozta, szerinte manapság már lényegében nincsenek olyan politikusok, akiknek saját véleménye van és akik bátran küzdenek is érte. Úgy véli, ők
politikai semmirekellők.
Megemlítette, hogy a múltban az európai vezetőknek volt bátorságuk küzdeni a saját véleményükért, de ma már nincsenek ilyenek. Úgy vélekedett, hogy az alternatív politikai elképzeléseket betiltó európai elitek politikai kishalak. Mindez az orosz vezető meglátása szerint katasztrófa az európai érdekek szempontjából.
Azt, hogy Oroszországot nem hívták meg az auschwitzi haláltábor szovjet csapatok általi felszabadításának 80. évfordulójára, a szervezők részről "furcsának" és "szégyenletesnek" nevezte. Hangot adott álláspontjának, miszerint lehettek volna elegánsabbak is, meghívva a felszabadítókat vagy hozzátartozóikat a megemlékezésre.
Ukrajnára és elnökére utalva nagyon furcsának nevezte, hogy olyan embereket hívtak meg az auschwitzi rendezvényre, akik nemzeti hősükké választották Sztepan Banderát.
A Fehér Ház már idén leváltaná Zelenszkijt?
Az amerikai elnök ukrajnai és oroszországi különmegbízottja, Keith Kellogg szerint Kijevnek még az idén parlamenti választásokat, valamint elnökválasztást kellene tartania. Kijev reakciója már most borítékolható.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Nincs megállás: közel 20 ezer állatot ölnek le a határ közelében

Telekom: az áremelés eltörlésével nemcsak a fogyasztókat, hanem a kormányzatot is segítik

Új intézkedéseket vezet be ez a két magyar bank, mutatjuk a részleteket

Jön a vasszigor, az Orbán-kormány pedig ezt kegyetlenül megemlegetheti

Nem fognak örülni az osztrákok ennek a hírnek

Pápaválasztás: egy dolog miatt nagyon aggódnak a bíborosok

Mélyponton az üzemanyagárak, de lehetne még olcsóbb a tankolás

Ez tényleg csak áprilisi tréfa lehetett Nagy Mártontól, repülőrajtot vett a GDP-csökkenés

Az RTL új székhelye lett az Év Irodaháza
