„Trump dezinformációs térben él” – jelentette ki Ukrajna elnöke, az amerikai és az orosz delegáció között folyó tárgyalások után, reagálva Donald Trump amerikai elnök legutóbbi kijelentéseire. Volodimir Zelenszkij egyúttal elutasította azokat az trumpi állításokat, amelyek szerint az ukránok mindössze négy százaléka bízik benne. Az ukrán elnök úgy véli, ez az „információ” Oroszországból származik.
– jelentette ki Zelenszkij, aki mindezzel szemben felidézte, hogy a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet nemrégiben készült felmérése kimutatta: az ukránok 57 százaléka bízik benne. Majd hozzátette: „ha valaki most azonnal le akar váltani, az nem fog megtörténni”. Illetve arról is beszélt, hogy jelenleg nem a bizalmi index a prioritás Ukrajnában, hanem a háborús védekezés, illetve az ukrán hadifoglyok hazatérésének biztosítása.
Kapcsolódó
Az USA segítségével Putyin kitört az elszigeteltségből
„Még nem kaptam választ az Egyesült Államoktól a Patriot rakétarendszerek számának növelésére vonatkozó kérésemre, annak ellenére, hogy ezt többször is felvetettem” – mondta Zelenszkij, aki arról is meg van győződve, hogy az ukrán lakosságnak mindössze egy százaléka támogatja, hogy bármiféle engedményt tegyenek Oroszországnak, mert „Ukrajnában senki sem bízik Putyinban”.
Keith Kellogg Donald Trump amerikai elnök ukrán-orosz ügyekkel foglalkozó különmegbízottjának szerdai kijevi látogatásával kapcsolatban pedig az ukrán elnök azt fejtette ki: személyesen kellene beszélnie az emberekkel, hogy megértse az országban uralkodó valódi hangulatot. „Fontos számomra, hogy végigjárja Kijevet, ahogy más városokat, és kérdezze meg a helyieket, hogy bíznak-e az elnökükben, bíznak-e Putyinban és mit gondolnak Trump kijelentéseiről.
Az ukrán elnök azt is megosztotta, hogy tervei szerint Keith Kellogg-gal közösen ellátogatnak a frontra, hogy Donald Trump embere közvetlenül találkozhasson és beszélhessen az ukrán katonákkal is. Zelenszkij szerint tehát a fő cél az, hogy Keith Kellogg a saját szemével láthassa, hogy milyen állapotok uralkodnak Ukrajnában.
A sajtótájékoztatón Zelenszkij arról is beszélt: Ukrajna célja, hogy még az idén véget vessen a háborúnak, ám egyúttal azt is megjegyezte: az Egyesült Államok elutasítja Ukrajna NATO-tagságát, mint biztonsági garanciát. Az ukrán elnök mindezek mentén azt a kritikát is megfogalmazta, hogy az Egyesült Államok segített Vlagyimir Putyinnak kitörni az elszigeteltségből azzal, hogy Szaúd-Arábiában vezető amerikai és orosz tisztviselők találkoztak egymással. „Mindez nincs pozitív hatással Ukrajnára” – értékelte az ukrán elnök a keddi diplomáciai eseményeket.
Véget értek a tárgyalások, az orosz tisztviselők furcsa javaslatot tettek
A két ország tisztségviselői Szaúd-Arábiában dolgoztak ma az orosz-ukrán háború béketervén, Oroszország új választásokat szorgalmazna Ukrajnában.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Megszállták az oroszok a magyar közösségi médiát

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Olyan változás várható a patikákban, aminek jelentős hatása lehet a lakosság egészségére

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Éjjel négy hidat is elfoglaltak Budapesten: volt, akit a rendőrök mentettek ki a Dunából

Elhunyt Wachsler Tamás

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi
