A koronavírussal együtt fellépő válság szele eddig éppen csak, hogy megcsapta a magyar gazdagokat. Az idén 19. alkalommal megjelent A 100 Leggazdagabb magyar című kiadvány számításai szerint ugyanis összvagyonuk 4568,1 milliárd forintra csökkent, ez 64,9 milliárddal kevesebb, mint egy évvel korábban.
A friss vagyonértékelés még nem tartalmazhatja a 2020-ban várható visszaeséseket, hiszen ennek alapja a cégek és magánszemélyek 2019-es eredménye - az pedig kifejezetten jó esztendő volt.
De már figyelembe vegyék a pandémia következményeit - legalábbis a március és május között eltelt időszakra. A gazdasági hatások közül a nemzetközi és budapesti tőzsde árfolyamok zuhanása volt a legfeltűnőbb - így, és ezért csökkent több gazdag vagyona is.
Az élen idén is Csányi Sándor áll 310 milliárdos vagyonnal - ez 50 milliárd forinttal kevesebb, mint tavaly májusban. A második helyre Gattyán György jött föl 280 milliárdra becsült vagyonnal, amit az is indokolt, hogy az online iparágat egyáltalán nem érintette kedvezőtlenül a járvány, és az ezzel járó válság. Ezzel megelőzte Mészáros Lőrincet, aki ugyan tavaly is jelentős közbeszerzéseket tudott besöpörni, de a cégcsoport egyes részeit a padlóra küldte a járvány, vagyona így 270 milliárdra olvadt, a tavalyi 296 milliárd forintról.
Sorrend | Név | Vagyon (Mrd Ft) |
1. | Csányi Sándor | 310 |
2. | Gattyán György | 280 |
3. | Mészáros Lőrinc | 270 |
4. | Felcsuti Zsolt | 187 |
5. | Széles Gábor | 170 |
6. | Veres Tibor | 160 |
7. | Szíjj László | 120 |
8. | Jellinek Dániel | 115 |
9. | Kasza Lajos | 113 |
10. | Bige László | 112 |
Forrás: A 100 leggazdagabb 2020 |
A hazai gazdagok élmezőnyében lényeges átrendeződés figyelhető meg. A ranglista negyedik helyére lépett elő Felcsuti Zsolt, az MPF ipari holding többségi tulajdonosa. Bekerült az első tízbe a hazai ingatlanfejlesztés új generációját képviselő Jellinek Dániel.
A 100 Leggazdagabb magyar idei kiadásában öt új név szerepel., Ketten az építőipart képviseli, egy-egy személy pedig az agráriumot, a pénzügyet és a kommunikációt képviselik. Vida József a pénzinézeti szektorban aratott sikereket, Rencsár Kálmán, és a Szeivolt család az építőipari megrendeléseknek köszönhetően került a leggazdagabbak listájára, az agráriumban jelentős szerepet játszó Kárpáti László pedig visszatérő, hiszen korábban már szerepelt a 100 leggazdagabb listáján.
Idén kilencedik alkalommal készült el a legbefolyásosabbak listáját. Ezt nem meglepő módon a kormányfő, Orbán Viktor vezeti, mögötte a második Csányi Sándor, a harmadik pedig Mészáros Lőrinc. A negyedik hely sem változott: ezt a jegybank elnöke Matolcsy György "bérelte ki". Pintér Sándor belügyminiszter egy helyet javítva a ötödik , Varga Mihály pénzügyminiszter a hatodik, Szíjjártó Péter külügyér pedig a hetedik. Rogán Antal két helyet csúszott vissza így lett a nyolcadik. Az első tízbe még a kormányfő két bizalmi embere Habony Árpád (9.) és Kubatov Gábor (10.) fért be.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!