A HUSAT a legnagyobb magánfinanszírozású műholdprogram a térségben, megvalósításában részt vesz a 4iG portfóliójába tartozó Hungaro DigiTel Távközlési Kft. is. A vállalatcsoport kezdeményezésével pályára állhat egy nemzetközi együttműködésben készülő telekommunikációs műhold, valamint nyolc földmegfigyelési műhold, amelyeket a 2026-ra felépülő martonvásári központban gyártanak majd.
A stratégiai jelentőségű program keretében az első darabok 2028-ban állhatnak szolgálatba, a többi 2032-ig.
A 4iG februárban jelentette be, hogy az űripari portfólióját önálló holdingtársaságba szervezi. Terveik szerint a műholdfejlesztéssel, dróngyártással és drónvédelemmel foglalkozó 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. a világ vezető űrügynökségeinek lehet a beszállítója. A műholdak és űrrendszerek készítésére alkalmas martonvásári központ a REMRED Zrt. 45 százalékos tulajdonrészének a megvásárlásával került a 4iG érdekeltségébe, amely a gyártói háttér birtokában a közép-európai piac egyedülálló szereplője lehet.
A vállalatcsoport korábbi közleménye a növekedési és bevételi lehetőségekkel indokolta az űripari tevékenység fejlesztését.
Jászai Gellért vezérigazgató szerint a műholdak fejlesztése és gyártása, a hozzájuk kapcsolódó kommunikációs és földmegfigyelési szolgáltatások, a pilóta nélküli légi járművek és drónellenes technológiák, valamint a védelmi szektor digitalizációja erősítheti a társaság technológiai képességeit.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány