Nem tudjuk még, mekkora összegre rúg a devizahitelesek újabb megsegítésének számlája, mekkora rész jut ebből a bankokra, a részleteket majd a jövő szerdai kormányülés nyilván rövid úton eldönti. Az első részszámla mindenesetre már megérkezett az OTP-tulajdonosokhoz, 237 milliárd forintról. Ennyivel érnek kevesebbet az OTP részvényei a 4200 forintos pénteki zárás után, mint egy héttel korában (5045 forint). Ez nagyjából kétéves OTP-eredménynek vagy éppen az OTP-nél lévő teljes lakossági devizahitel-állomány több mint negyedének felel meg, de az esés aligha ért itt véget.
Immár 24 éve, hogy a négy évtizedes államszocialista kísérlet megbukott Magyarországon (ebben nem csekély része volt a ma kormányon lévő párt vezetőinek is), azóta újra kapitalista jellegű a gazdaságunk. Kapitalista gazdaságokban az uralmon lévő − egyébként magát a politikai paletta jobboldalára helyező − pártok figyelni szokták a tőzsdék jelzéseit, és ha egy még csak meglebegtetett kormányintézkedés napok alatt 10 százalékkal taszítja a mélybe az indexet, az amúgy jó inflációs adatok ellenére 2 százalékkal esik a nemzeti valuta és az ország vezető bankja tőzsdei kapitalizációjának egyhatodát elveszti, legalábbis elgondolkoznak...
Talán ezt akarta elérni az esés második napjára időzített eladási bejelentésével az ország vezető bankára is. Aligha hihető, hogy miután az utóbbi húsz évben jószerével soha nem adott el bankja részvényeiből (a 2008−2009-es válság idején is csak minimális mennyiségtől vált meg), világéletében távol állt tőle a tőkepiaci spekuláció, mindig figyelt arra, hogy a piac milyen véleményt alakít ki a bankot érintő lépéseiről, most élelmiszer-ipari beruházásainak finanszírozását nem tudta más módon − például hitelekkel − megoldani. (Különösen nem, ha igazak a több évtizedes pletykák a "hivatalos" egy százaléknál nagyságrenddel nagyobb, ám szem előtt nem lévő, baráti kezekben tartott részvénycsomagjáról.)
Egy tulajdonosi pozícióban lévő vezető bankár ritkán megy ki az utcára tüntetni vagy tiltakozik hangosan a sajtóban, ha elégedetlen azzal, ami az országában történik. Lemond, vagy ha ezt − talán éppen a többi tulajdonos iránti lojalitásból − nem tartja célszerűnek, inkább elad. Egy piacgazdaságban ennél erősebb jelzést aligha kell adni...
A szerző a Napi Gazdaság főszerkesztője
Immár 24 éve, hogy a négy évtizedes államszocialista kísérlet megbukott Magyarországon (ebben nem csekély része volt a ma kormányon lévő párt vezetőinek is), azóta újra kapitalista jellegű a gazdaságunk. Kapitalista gazdaságokban az uralmon lévő − egyébként magát a politikai paletta jobboldalára helyező − pártok figyelni szokták a tőzsdék jelzéseit, és ha egy még csak meglebegtetett kormányintézkedés napok alatt 10 százalékkal taszítja a mélybe az indexet, az amúgy jó inflációs adatok ellenére 2 százalékkal esik a nemzeti valuta és az ország vezető bankja tőzsdei kapitalizációjának egyhatodát elveszti, legalábbis elgondolkoznak...
Talán ezt akarta elérni az esés második napjára időzített eladási bejelentésével az ország vezető bankára is. Aligha hihető, hogy miután az utóbbi húsz évben jószerével soha nem adott el bankja részvényeiből (a 2008−2009-es válság idején is csak minimális mennyiségtől vált meg), világéletében távol állt tőle a tőkepiaci spekuláció, mindig figyelt arra, hogy a piac milyen véleményt alakít ki a bankot érintő lépéseiről, most élelmiszer-ipari beruházásainak finanszírozását nem tudta más módon − például hitelekkel − megoldani. (Különösen nem, ha igazak a több évtizedes pletykák a "hivatalos" egy százaléknál nagyságrenddel nagyobb, ám szem előtt nem lévő, baráti kezekben tartott részvénycsomagjáról.)
Egy tulajdonosi pozícióban lévő vezető bankár ritkán megy ki az utcára tüntetni vagy tiltakozik hangosan a sajtóban, ha elégedetlen azzal, ami az országában történik. Lemond, vagy ha ezt − talán éppen a többi tulajdonos iránti lojalitásból − nem tartja célszerűnek, inkább elad. Egy piacgazdaságban ennél erősebb jelzést aligha kell adni...
A szerző a Napi Gazdaság főszerkesztője
További részletek