A kormány Baranya és Somogy megyére is kiterjeszti a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet - jelentette be csütörtökön este Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten. A kormány kedden még "csak" két megyére, Csongrádra és Bács-Kiskunra hirdette ki a válsághelyzetet.

Szijjártó Péter azzal indokolta a döntést, hogy Horvátország nem tudott megbirkózni az egy nap alatt érkezett menekültáradattal, és Magyarország és Szlovénia felé irányítja a migránsokat - tudósított az inforadio.hu. Hozzátette: a kabinet felgyorsítja a horvát határra tervezett műszaki zár építésének előkészítését.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy Magyarországra idén 8 és fél hónap alatt több mint 200 ezer illegális bevándorló érkezett, és miközben az ország nagy nehézségek árán eleget tesz a nemzetközi jogi konvencióknak és uniós kötelezettségeknek, nemzetközi támadások kereszttüzében áll.

A horvát kormányfő Magyarországot élesen bíráló nyilatkozatai miatt a minisztériumba kérették a horvát nagykövetet.

Bakondi: rendőröket csoportosítottak át Baranyába, Somogyba

Rendőröket csoportosítottak át Baranya és Somogy megyébe - közölte az M1-en a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. Bakondi György közlése szerint erre anélkül került sor, hogy "meggyengítettük volna jelentősen a kerítéseink védelmét a szerb szakaszon", az átvezényelt erők létszámával kapcsolatos kérdést azonban elhárította. Ugyanakkor jelezte: a válsághelyzet kihirdetésével együtt megkezdték a felkészülést a magyar-horvát határ műszaki védelmének megerősítésére. Kissé tisztázatlan még a helyzet, hogy mi történik Horvátországban - jegyezte meg a főtanácsadó.

A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet elrendelésére a kedden hatályba lépett törvénymódosítás adott lehetőséget. A szabályozás szerint tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet akkor rendelhető el, ha a Magyarországra érkező menedékjogi elismerést kérők száma egy hónapban átlagosan a napi 500 embert vagy két egymás utáni héten átlagosan a napi 750 embert vagy egy hét alatt átlagosan a napi 800 embert meghaladja.

Akkor is elrendelhető tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet, ha tranzitzónákban tartózkodók száma meghaladja egy hónap alatt átlagosan napi 1000 embert, két egymás utáni héten átlagosan a napi 1500 embert vagy egy hét alatt átlagosan a napi 1600 embert.

Mindezek mellett a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet akkor is elrendelhető, ha bármely olyan migrációs helyzettel összefüggő körülmény alakul ki, amely valamely település közbiztonságát, közrendjét vagy a közegészségügyet közvetlenül veszélyezteti, különösen, ha az adott településen vagy annak külterületén található befogadó állomáson vagy a külföldiek elhelyezését biztosító egyéb létesítményben zavargás tör ki, vagy erőszakos cselekményeket követnek el.

A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetről a kormány dönt, az erről szóló rendelet legfeljebb hat hónapig marad hatályban, de amennyiben a feltételek továbbra is fennállnak, az intézkedés meghosszabbítható.

 

Szijjártó pénteken Belgrádban tárgya

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádba utazik, ahol megbeszélést folytat szerb vezetőkkel - közölte a szerb külügyminisztérium csütörtökön. A tárca közleménye szerint Szijjártó Péter Ivica Dacic szerb külügy- és Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszterrel folytat megbeszélést.

A látogatást egy nappal azután jelentették be, hogy illegális bevándorlók egy csoportja szerdán összetűzött magyar rendőrökkel a régi röszkei határátkelőnél. Magyarország keddtől jogi határzárat léptetett érvénybe a magyar-szerb határon az illegális bevándorlók beáramlásának megfékezésére.