Duplán kaphat végkielégítést az igazságügyi miniszterhelyettesként súlyos korrupciós ügybe keveredő Völner Pál - írja a 24.hu.
Államtitkári pozíciójáról lemondva háromhavi, azaz 3,9 millió forintos összeg jár neki. Emellett a képviselői mandátuma után is jogosult lehet végkielégítésre, ehhez ki kell várnia azt a pár hónapot, ami a parlamenti választásig hátra van.
Akkor szintén háromhavi képviselői tiszteletdíjának megfelelő összeghet jut, ami minden, ciklus végén búcsúzó képviselőt megillet. Völner így bruttó 3,7 millió forintra számíthat, vagyis két posztja után összesen 7,6 milliós végkielégítéshez juthat. A képviselői mandátum megszűnése miatt járó összegtől csak akkor esne el, ha idő előtt lemondana, akkor ugyanis nem jár pluszjuttatás.
Lapunk keddi cikkéből kiderül, hogy összesen 83 millió forint jogtalan előnyt adott át Schadl György, az MBVK elnöke Völner Pál államtitkárnak, aki 2019 augusztusától a végrehajtói karral kapcsolatos feladatokat ellátó miniszteri biztos is volt. Völner a korrupciógyanús ügy múlt heti, legfőbb ügyészségi bejelentése után lemondott államtitkári posztjáról, de tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el. A parlament a mentelmi bizottság javaslatára december 14-én függesztheti fel a képviselő mentelmi jogát (amit ő maga is kért), így ellene büntetőeljárás indulhat.
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet