A közlemény szerint az utalvány a közalkalmazotti dolgozóknak 12 menettérti, 50 százalékos kedvezményű utazást biztosít a vasúttársaság járatain. A vasúttársaság hangsúlyozta: már a honlapjukon is megtalálható a letölthető dokumentumok között az idei utazási utalvány, amely a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott adatokat tartalmazza.
A jogosultak a féláras kedvezményt ezen nyomtatvány megfelelő kitöltésével és a munkáltató érvényesítésével vehetik igénybe. Ennek feltétele, hogy az a szükséges adatokat tartalmazza, illetve az intézmény eredeti bélyegzőlenyomatával és az erre jogosult személy eredeti, cégszerű aláírásával legyen ellátva.
A közalkalmazotti kedvezményt csak érvényes menetjegy vásárlásánál lehet felhasználni. A menetjegyek érvénytartama az útvonal távolságától függ: a 100 kilométernél rövidebb utazásnál a kiadott jegy még három napig, míg 100 kilométer feletti utazásnál 14 napig használható fel.
Amennyiben az utas az utalványt a menetjegy vásárlásakor nem adja át a pénztárosnak vagy a jegyvizsgálónak, pótdíjat számít fel a vasúttársaság - olvasható a közleményben.
A 2011-ben kiadott utalványok 2012. március 31-ig használhatók fel. A közalkalmazottak kedvezményéről az utasok további információkat itt találnak.
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Brit fegyverboom: Norvégia és Törökország vásárlása mindent vitt
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak