Détári Lajos volt focista és a Zizi laboros Janicsák István képviselőjelölti indulásának bejelentése után egy idős-szervezettel kötött együttműködési megállapodásról számolt be Gattyán György milliárdos vállalkozó új pártja. (Gattyán és mozgalma még mielőtt bejelentette volna az indulását az országgyűlési választásokon, állást és pénzt ígérve keresett a digitális programjához, a "lakossági igények felmérésére" országszerte 106 "területi képviselőt", pont annyit, mint amennyi egyéni választókerület van.)

A két szervezet közösen elfogadott egy 12 pontos minimum cselekvési programot, amelyet a szépkorúak életkörülményeinek javításáért közösen hajtanak végre - írják a közös közleményben, amely szerint a több mint 17 éve alapított TT 130 ezer pártoló taggal rendelkezik és évek óta, mintegy 90 településen segíti a szépkorúakat.

„Aggasztó, hogy a szépkorúakkal, a napi problémáikkal kevésbé foglalkoznak. Évek óta küzdünk azért, hogy az időseket ugyanúgy elismerjék, mint az aktív korban lévőket. Örömömre szolgál, hogy a Megoldás Mozgalom a saját programjával összhangba hozta a javaslatainkat, és létrejött egy 12 pontos cselekvési program. Ez minimálisan szükséges ahhoz, hogy a szépkorúak úgy érezzék, nem éri őket hátrány a többi embertársukkal szemben!” - idézi a közleményt Barabás Tiborné TT-elnököt.

A szervezetek az alábbi cselekvési tervben állapodott meg:

  1. A társadalombiztosítás és a nyugellátáshoz való állampolgári jogok visszahelyezése az alaptörvénybe, alkotmányba.
  2. Központi örökjáradéki alap létrehozása a szépkorú állampolgároknak, ami centrálisan kezelni tudja az ingatlan- és földalapú életjáradékot.
  3. Szépkorúbarát államigazgatás kialakítása, a MEMO Smart Village, Smart City, Smart Urban programjaihoz kapcsolódó mentorprogram részeként.
  4. Minden felnevelt gyermek után járó 3 százalékos nyugdíjbónusz.
  5. Családi adókedvezmény bevezetése az egy háztartásban élő szépkorú után.
  6. Közgyógyellátásra adott gyógyszer támogatásának 100 százalékos emelése.
  7. Szociális és társadalmi rászorultság alapján történő kegyeleti járandóság és temetkezés bevezetése és a szociális temetésről szóló törvény eltörlése, új jogszabály alkotása.
  8. A büntetési tételek további szigorítása a szépkorúak ellen elkövetett bűncselekmények, különösen az erőszakos bűncselekmények esetében.
  9. A látvány - csapatsportokhoz hasonlóan, tao-támogatási lehetőség bevezetése minden olyan civil szervezetnek, akik a rászorulókat segítik.
  10. Független és egységes, a hotel-minősítésekhez hasonló elven működő idősotthon-minősítő rendszer bevezetése.
  11. Törvényben szabályozott módon kötelező biztosíték letétbe helyezése (az utazási irodák biztosítási letétéhez hasonlóan), az idősotthonok üzemeltetői számára, amely biztosítékot ad a lakók és hozzátartozók részére.
  12. Önkormányzati tájékoztatási kötelezettség bevezetése a hagyományos mellett a digitális (ügyfélkapu / e-mail) csatornán is a Szépkorú helyi lakosok részére, a nekik járó és adható támogatásokról, azok mértékéről, igényléséről és formájáról.

 

„Magyarországon minden ötödik honfitársunk nyugdíjas, azaz az összes ilyen jellegű ellátással együtt (öregségi, özvegyi, szülői nyugdíj, árvaellátás) több, mint kétmillió emberről beszélünk. Hiszek abban, hogy ezzel a mostani együttműködéssel, a pontok megvalósításával mérhető változást hozunk az idősek életébe” - idézte a közlemény Barabásnét.

A két szervezet - a választásoktól függetlenül - még a héten megkezdi a szakmai bizottságaikon keresztül a cselekvési program részleteinek kidolgozását - írták a közleményben.