Az intézmény alapító igazgatója, Piltman Miklós elmondta, hogy egy év alatt épült meg a jelenleg 26 tanulót oktató, 563 négyzetméteres ács képzőközpont mintegy 240 millió forintból, melyből 146 millió forint állami támogatás.
Navracsics Tibor, területfejlesztési miniszter az egész régió sikerének nevezte a képzőközpont létrejöttét, amelynek küldetése, hogy megtörténhessen a generációváltás a szakmában.
Olyan vállalkozók dolgoznak a térségben, akiknek nem csupán a magánjavak gyarapítása számít, hanem a közjót is szem előtt tartják, így valósulhatott meg a képzőközpont – fogalmazott a miniszter.
Az állami támogatás mellett szükség volt az önkormányzat által biztosított segítő keretre valamint azokra a fiatalokra is, akik fogékonyak a szakma iránt.
Pölöskei Gáborné, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy a 2019-ben született szakképzési törvény nyomán megújulhat az ágazat, ehhez azonban a vállalkozók akarata elengedhetetlen.
A törvény az államtitkár szerint jó keretet ad a változtatáshoz, melynek során az elavultat felváltja az újszerű, korszerű tartalom.
Mint mondta, az ágazati képzőközpontok által erősödik a duális képzés, fontos változásnak nevezte, hogy a tanulók munkaszerződéssel dolgoznak a vállalatnál a képzés égisze alatt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Kézzelfogható közelségben az űrturizmus, bár egyelőre csak a kiváltságosoknak
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma