Nem mindegy, hogy hány különböző adófajtára kell egyszerre odafigyelni. Örömteli jel, hogy úgy tűnik, a pénzügyi kormányzat már tudatosan is törekszik az adónemek számának csökkentésére.

Egy régóta hangoztatott racionalizálási törekvésnek engedett utat a kormányzat, amikor 2019. januárt elsejétől megszüntette a pornográf tartalmakra kivetett kulturális adót. Ez az adónem ugyanis az elmúlt években 100 és 150 millió forint közötti adóbevételt hozott a költségvetésnek, miközben a külföldről, interneten szolgáltatott tartalom után egyrészt senki sem fizetett adót, másrészt az ilyen tartalomra vágyók legfőbb beszerzési terepe is nyilvánvalóan az internet.

Kapcsolódó

Inkább technikainak nevezhető a hitelintézeti különadó kivezetése, amely a bankadó egy eltérő adóalapra vetített változata volt, ám ahhoz képest további adóterhet nem jelentett. Emiatt kivezetése sem jelenti azt, hogy megszűnt volna a bankadó, jóllehet annak mértéke egy kerek tizedszázalékot csökkent.

Racionalizálási célú leépítés "áldozata" lett az egészségügyi hozzájárulás és a baleseti adó. Előbbi az újragombolt szociális hozzájárulási adóba olvadt bele, míg utóbbi a biztosítási adóba.

Komoly viharokat kavart annak idején az eredetileg 5 évre visszamenőlegesen bevezetett "végkielégítési" különadó, azaz a magánszemélyek egyes jövedelmeinek különadója. Ettől most az állam megvált, bár vélhetően kevesen siratják meg.

Nem tűnt el ugyan, de megkapta a kegyelemdöfést az első egyszerűsített kisvállalati adónem, az eva. Ettől az évtől ugyanis már nem fogad új belépőket az adónem, helyette a pénzügyi kormányzat az egyéb egyszerűsített adókat (kata és kiva).

Újakkal is bővült a lista

Az új adók között technikai bővülésnek nevezhető, hogy az adónemek listájára idéntől felkerült a reprográfiai és üres hordozói díj. E fizetési kötelezettség adóként való minősítése mindig is kérdéses volt. Ha ugyanis jár érte szolgáltatás, akkor nem lehet adó. A NAV egy állásfoglalása szerint az ilyen díjakat már nem tekinti áfa-kötelesnek, mivel szerinte nem értelmezhető olyan szolgáltatás a szerző részéről, így ez a befizetési kötelezettség is adónak tekinthető.

Az adónem-racionalizálás elsődlegesen azokat az adónemeket kell, hogy érintse, amelyekből aránylag kevés bevétele származik a költségvetésnek a szükséges adminisztrációhoz képest. Ennek még mindig iskolapéldája a háztartási alkalmazottak regisztrációs díja - állapította meg a Jalsovszky Ügyvédi Iroda. Ez alapján - elvileg - személyenként havi ezer forintot kell fizetnie annak, aki háztartási alkalmazottat (takarító, bébiszitter) foglalkoztat. Ebből az adónemből az elmúlt 3 évben összesen is csak 100 millió forint alatti adóbevétel származott, tavaly pedig csak 24 millió forint bevétel folyt be. Ez azt jelenti, hogy átlagosan csak havi kétezer fő után fizetik meg ezt az adót. Emiatt kérdéses, hogy ezen foglalkoztatási ág kifehérítésének valóban ez-e a legmegfelelőbb módja.

Az adószakmai szempontok alapján hasonló sorsra juthat egy friss adónem, a bevándorlási különadó is. Ez lényegében a bevándorlást segítő tevékenységet adóztatja, ám megfogalmazásában annyira homályos, hogy a jelek szerint mind az érintettek, mind az adóhatóság számára kihívást jelent az alkalmazása. Érdekes lesz majd látni, hogy vajon az első teljes évében származik-e belőle nemzetgazdasági szempontból értékelhető bevétel.

Mi számít adónak?

Vannak olyan befizetési kötelezettségek, amelyek közvetlenül meghatározott szolgáltatásokra vagy előnyökre jogosítanak - ezek nem adók. Így például egy eljárási díj nem minősülhet adónak, miként az autópálya-használati díj sem. Ugyanígy, a klasszikus társadalombiztosítási járulékok szintén nem adók, mert azok tipikusan maximáltak, vagyis mértékük elvben igazodik az értük kapott szolgáltatáshoz. Más kérdés, hogy ma Magyarországon a tb-járulékok már nem így működnek, így ezeket az elemzés szempontjából adónak tekintették.

A bírságok, pótdíjak és egyéb szankciók szintén nem minősülhetnek adónak, bármennyire is ilyen érzése van az egyszeri befizetőnek.

Ugyanakkor adónak tekintettek bizonyos olyan befizetéseket, amelyek ugyan nem közvetlenül az államnak fizetendők, de mégis államilag kikényszerített olyan befizetésről van szó, amely ellenszolgáltatásra nem jogosít. Ennek tipikus példája jelenleg a kötelező kamarai regisztrációs díj.