Nem emelhetnek a helyi adókon 2021-ben Magyarország önkormányzatai, nem vezethetnek be új közterhet és a ma élő adókedvezményeken, mentességeken sem szigoríthatnak - ez szerepel abban a kormányrendeletben, amely kedd este jelent meg a Magyar Közlönyben.
Válságos időket élünk, a kilábaláshoz a közterhek csökkentésére van szükség. Ehhez képest egyes helyi önkormányzatok adót akarnak emelni, ami teljességgel érthetetlen - fogalmazott Tállai András PM-államtitkár a napilapnak. A miniszterhelyettes külön beszélt Budapest ügyéről, ahol - szavai szerint - a főpolgármester százmilliárdos nagyságrendű állampapíron és több tíz milliárdnyi készpénzen ül, mégis durva adóemelést fontolgat, amit cinikus módon újraindítási adónak keresztelne el.
Kapcsolódó
Amíg a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseket, adócsökkentéseket szövegez meg, addig a Karácsony Gergely által vezetett fővárosi önkormányzat a Budapesten működő vállalkozások megadóztatását készíti elő. V. Naszályi Márta, az I. kerület Párbeszéd által delegált polgármestere egyes esetekben háromszorosára srófolja a vendéglátóhelyek teraszai után fizetendő közterület-használati díjakat, a DK-s Niedermüller Péter vezette Erzsébetvárosban pedig az építményadót emelnék meg.
Kispesten Gajda Péter MSZP-s polgármester a piaci árusokat sarcolja, s az emberekkel fizettetné meg a járvány okozta válság kiadásait többek között Miskolc, Ózd, Eger, Gyöngyös, Vác, Baja, Aba és Budakalász baloldali vezetősége is. Van, ahol a temetkezési és a közlekedési díjakat emelik, vagy éppen elbocsátanak, fizetést csökkentenek - sorolta Tállai András.
Az adóemelési stop nyomán helyi adót jövőre nem lehet növelni, kedvezményt, mentességet nem lehet csökkenteni, s új teher sem vezethető be
- tette hozzá Varga Mihály pénzügyminiszter helyettese.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg