Stabilizálódott a magyar élelmiszer-gazdaság szereplőinek korábbinál kedvezőbb helyzetértékelése 2024 első negyedévében – derül ki az MBH AgrárTrend Indexből. A hitelintézet agrárpiaci szereplők megkérdezésével készülő mutatója a 2023-ban mért erősödés után 2024 január és március között kismértékben nőtt, és az orosz-ukrán háború okozta sokk előtti időszakot is meghaladó magasságban van.
„Bár a szektor szereplői most pozitívan látják a helyzetet, legfrissebb elemzésünk is alátámasztja, hogy két fontos kérdés van az agráriumban: a klímaváltozás és a hatékonyságnövelés” – mondta Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója az indexet bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón.
Kiemelte: a hazai mezőgazdaság szereplőinek fel kell készülniük mindkét témakörben, amelyre jó pénzügyi lehetőséget biztosítanak az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának jelenlegi ciklusában rövidesen megnyíló mintegy 1500 milliárd forint értékű beruházási pályázatai, valamint a csökkenő kamatok miatt újból előtérbe kerülő banki finanszírozás.
Előny lesz az alkalmazkodás
Az elkövetkező időszakban azok a mezőgazdasági termelők lehetnek kedvezőbb helyzetben, akik okszerű gazdálkodást folytatva csökkentik önköltségeiket, és felkészülnek a klímaváltozás következményeire, többek között a csapadék hiányára vagy egyenlőtlen eloszlására. Jó eszköz lehet erre, ha alternatív növényeket is bevonnak a termesztésbe, vagy ha növelik az öntözést.
Vannak olyan ágazatok, amelyek akár európai szinten is versenyképessé váltak azáltal, hogy szinte teljesen függetleníteni tudták a termelést az időjárástól, ilyen az üvegházas zöldségtermesztés, a brojlercsirke- és a sertéstenyésztés.
„A csökkenő kamatpályák a beruházások szempontjából sokkal kedvezőbb kamatkörnyezetet teremthetnek. A kamattámogatás várható rendszere is azt a célt szolgálja, hogy minél több versenyképes beruházás valósuljon meg, stabil pénzügyi partnerként mi pedig arra kérjük ügyfeleinket, hogy a hatékony megvalósítás érdekében már a tervezés során vonjanak be minket” – húzta alá.
Jó úton halad a szektor
Az MBH AgrárTrend Index értéke 2024 első negyedévében 33,7 pontra erősödött a 48 pontos skálán. Az eddigi legmagasabb érték a 2023 utolsó negyedévében mért 33,6 pont volt.
A mostani érték a 2024 negyedik negyedévéhez képest 0,1 pontos, éves összehasonlításban viszont ezt jóval meghaladó, 3,9 pontos növekedést jelent.
„Január és március között a baromfitermékpálya helyzetértékelése javult a leginkább. Ez főként annak köszönhető, hogy mind az értékesítési, mind a beszerzési oldalon stabilizálódtak az árak, és bár számolni kellett a madárinfluenzával, egyelőre úgy tűnik, hogy nem lesz erős szezonja a kórokozónak” – erről már Héjja Csaba, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának stratégiai elemzője.
A szántóföldeken több csapadék kellene
A hazai agrárium legnagyobb kibocsátását produkáló szántóföldi ágazatok helyzetértékelése összességében nem változott az előző negyedévhez képest. A tőzsdei értékesítési árak valamelyest erősödtek, ennek hátterében azonban elsősorban a kőolaj árának emelkedése áll.
Az ágazat helyzetére két globális tényező is nagy hatással lesz az elkövetkező időszakban az MBH szakértői szerint:
- egyrészt a fejlődő országok gabonaigénye, másrészt az El Nino alakulása,
- másrészt az, hogy Magyarországon egyelőre hiányzik a megfelelő mennyiségű csapadék, elsősorban a délkeleti régióban.
„Ha nem kerül megfelelő mennyiségű víz a talajok felső rétegeibe, félő, hogy kevesebb lehet a termés. A májusi eső tényleg aranyat érhet” – mondta.
Az állattartók és -tenyésztők felé billenhet a mérleg
Az időjárással kapcsolatos aggodalmak a legeltető állattartók, így a húsmarhatenyésztők kilátásaira is befolyással vannak, számukra ugyanis létkérdés, hogy jó minőségű legelőkön tudják tartani az állatokat – mutattak rá az MBH szakértői, hozzátéve, hogy a termékpálya helyzetértékelését a török piac gyengélkedéséről szóló hírek is rontották.
Törökország a magyar húsmarha egyik fő exportpiaca, időnként azonban különböző okokból nehezebben elérhető. Most is egy ilyen időszak van, de vélhetően csak átmeneti jelleggel. Az árakat ugyanakkor ez lefelé hajtja.
Pályázati időszak élénkíthet egy másik szektort
A szabadföldi zöldségek termékpályáján a csemegekukorica és a zöldborsó esetében tapasztalt alacsonyabb értékesítési árak, illetve ugyancsak az „ország zöldségeskertjeként” számontartott délkeleti térségben hiányzó csapadék miatt romlottak a kilátások. Emellett a kínai csemegekukorica nyomja az európai piacot, ami kifejezetten kedvezőtlen a magyar termesztők számára.
Az üvegházas kertészetek és a gyümölcstermesztők viszont már a vidékfejlesztési pályázatokra készülnek, utóbbi esetében pedig tovább javította a helyzetértékelést, hogy nem voltak durva fagyok. A szőlő-bor termékpályán alapvetően jók a kilátások, bár a lédig piacon van némi elmaradás a szokásos exportmennyiséghez képest.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!