A közleményben Krisán László, a BKIK elnöke úgy fogalmazott, a BKIK korábbi válságaiért is felelős külső vállalkozói körök összefogtak belső érdekcsoportokkal, és módszeresen akadályozzák a BKIK jogszerű működésének fenntarthatóságát.
Ez a vállalkozói kör a legutóbbi küldöttgyűlésen megpróbálta megakadályozni a köztestület működéséhez szükséges beszámoló, éves költségvetés elfogadását, akár úgy is, hogy a törvényesen megválasztott elnök személyét megváltoztassák, a kamarát pedig újra saját egyéni érdekeik érvényesítési terepévé tegyék.
A BKIK működése jelenleg jogszerű, az ügyészségi felügyeleti ellenőrzéstől pedig azt várja, hogy bebizonyosodjon, a kamara a törvények alapján működött és működik továbbra is - fogalmazott a kamara elnöke.
Krisán László tájékoztatta az ügyészségi beadványról Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökét, aki teljes támogatásáról biztosította a budapesti kamara elnökét, és arra kérte, tegyen meg minden jogi lépést annak érdekében, hogy az ország gazdasági motorját jelentő Budapesten is magas színvonalú kamarai élet legyen.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni