A tavalyi köztisztviselői létszámcsökkentésben nem a központi vízfejeket csapolták le, hanem a "végeken" küldték el az embereket, ezért egyre több helyen lesz működésképtelen a rendszer - vélik a Népszavának nyilatkozó szakértők. A közigazgatás modernizációja érdekében szükséges intézkedésekről szóló 1535/2018. (X. 29.) kormányhatározat alapján a múlt év végén mintegy 6600 embert bocsátottak el a központi államapparátusból.
A kishajó-vezetői vizsgáztatást lebonyolító hatóság például bejelentette, hogy kevesebb engedélyt fog kiadni idén, mint tavaly. A zöldhatóság egyes részlegeinél szintén fennakadásokat okoz az, hogy nem maradt elég szakember. A napilap értesülései szerint ritkán sikerül tartani a nagyobb építési beruházások előtt elengedhetetlen előzetes környezeti vizsgálat 45 napos határidejét. Jellemzően legalább egy hónapos a késés.
A Népszava úgy tudja, hogy a kormány a hatásköröket kijelölő rendeletek többszöri módosításával, a feladatok tárcák közötti újraosztásával igyekszik úrrá lenni azon a helyzeten, amelyet saját maga állított elő a környezet- és természetvédelmi kormányzati szervek tavalyi leépítésével.
Például az összeomlóban lévő hulladékgazdálkodás felügyeletét elvonták az agrártárcától, így jelenleg a stratégiai környezeti vizsgálati és a légszennyezési ügyek területén mutatkozik a legszűkebb keresztmetszet a környezetügy szakmai feladatai közül. A megszorítások nagyságát jól jellemzi, hogy a környezetvédelem kormányzati apparátusa mintegy 400 főről 80-ra csökkent.
A kapacitáshiány az adminisztráció legalsó szintjén, az elsőfokú zöldhatósági feladatokat ellátó kormányhivataloknál a leginkább kézelfogható, különösen a tavaly nyáron bevezetett létszámstop óta, aminek nyomán a távozó vagy nyugdíjba menő ügyintézők helyett sem vesznek fel új embereket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!