Nagyobb szerephez juthatnak az államilag finanszírozott ellátásban a piaci szereplők – írja a Népszava.Egy jogszabálytervezet még több lehetőséget adna a magánszolgáltatók számára az állami, közfinanszírozott ellátásban. A javaslatban az áll, hogy a közfinanszírozott szolgáltatók közé beemelnének egy új kategóriát, amit úgy neveznek: „hiánypótló állami szolgáltatást nyújtó magántulajdonú egészségügyi szolgáltató.”
Az egészségügyi szolgáltatóktól azt várják, hogy olyan ellátásokat nyújtsanak a nagyközönségnek, amire – például szakemberhiány miatt – az állami ellátórendszer nem képes.
Szakértők szerint a tervezett jogszabálymódosítással az érintettek lényegében közpénzhez juthatnak a szolgáltatásaik működtetésére. A mostani – társadalmi egyeztetésen lévő tervezetből – azonban nem derül ki, hogy pontosan milyen feltételek mellett kell a magánszektornak ellátnia az állami finanszírozással oda kerülő pácienseket.
Nem világos, kérhetnek-e például kiegészítő díjakat az érintettektől, vagy meg kell elégedniük az ellátásáért járó közfinanszírozás összegével.
Az elmúlt harminc évben is volt rá példa, hogy hiánypótló ellátásokat – például vesedialízist, képalkotó diagnosztikát vagy speciális gerincműtéteket – az állam magánszolgáltatóktól vásárolt. Ezekben az esetekben azonban a betegek úgy kapták az ellátást, mintha állami intézményben vették volna igénybe azokat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!