A tender szerint két csomagban lehet pályázni: az egyikben két személyszállító és egy személyszállításra is alkalmas teherszállító repülőgépet lehet megvételre ajánlani, a másik csomagban szintén három, merevszárnyas gépről van szó, csak fordított felosztásban. A pályázati dokumentációt ezerkétszáz euróért vehetik meg az érdeklődő hadiipari vállalkozások. A szerződés határideje 2013 utolsó napja, vagyis a beszerzést a Honvédelmi Minisztérium még idén végre kívánja hajtani.
Hende Csaba honvédelmi miniszter korábban már egyeztetett a parlamenti pártok képviselőivel a helikopter- és szállítórepülőgép-képesség fejlesztési lehetőségeiről. Abban állapodtak meg, hogy a helikopterek esetében őszig készítik el a tenderkiírást, amit ismét megvitatnak majd a pártok képviselőivel. Megállapodtak abban is, hogy az új forgószárnyasok beszerzéséről majd csak a következő kormány hoz döntést. A repülőgép-beszerzésre ötmilliárd forinttal, a helikopterek vásárlása kapcsán pedig százmilliárddal kalkulálnak.
"A most megjelent kiírás nem a korábbi megállapodás felrúgása, hiszen a négypárti egyeztetésen a meghívottak elfogadták és egyetértettek a merevszárnyú és a forgószárnyas képesség fejlesztésére vonatkozó forgatókönyvekkel. A 2014-es, választások utáni határidő javaslata a helikopterbeszerzésre vonatkozik" - fogalmazott a lapnak a HM illetékese. "A Malév megszűnésével olyan, az ország szempontjából stratégiai fontosságú képesség tűnt el, melyet szükséges pótolni. A HM által javasolt "Állami Légiszállító Flotta" létrehozása nem a Malév szerepét kívánja betölteni, hanem egy a katonai, állami és civil igényeknek megfelelő, a nemzetbiztonsági szempontokat is figyelembe vevő légi szállítási megoldási javaslat állami légi járművel, katonai üzemeltetésben" - közölte a szaktárca a Népszabadsággal.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!