Az alsóörsi Dexion Club annak idején a Balaton északi partjának kiemelkedő szórakozóhelyének számított, 1992-es nyitásától kezdve egészen 2013-ig vonzotta a bulizni vágyókat.
A diszkó az akkori, állami tulajdonú Sirály Étterem helyén alakult, mégpedig úgy, hogy egy budapesti vállalkozó – és későbbi tulajdonostársa – a nagy privatizációk idején, pályázat útján elnyerte az ingatlan tulajdonjogát. Nemsokára annyira felkapott hely lett, hogy hétvégenként a fél országból özönlöttek oda a fiatalok, a Déli pályaudvarról tömött vonatok zakatoltak a Balaton felé.
Kapcsolódó
Az egykori pezsgő élet azonban már csak emlék:
a hangulatos, közvetlen vízparti, értékes ingatlan évek óta zárva tart.
Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere a veol.hu-nak elmondta, hogy a diszkónak két magántulajdonosa van, akik 50-50 százalékos arányban birtokolják a létesítményt.
Már több érdeklődő jelezte, hogy bérlőként vagy vevőként hasznosítaná az épületet, de a tulajdonosok egyelőre nem kívánnak velük megállapodni.
A polgármester szerint értékes ingatlanról van szó, mivel közvetlenül a parton helyezkedik el. Mint hangsúlyozta, a tulajdonosok minden kötelezettségüknek eleget tesznek. Az üzemeltetésre azonban nem kötelezheti őket a település.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg