Kedd este a 19.45 és a 20.00 óra közötti időszakban újabb rekordszintet, 7036 megawattot (MW) ért el a magyarországi villamosenergia-rendszer terhelése – tájékoztatta a rendszerirányító szerdán az MTI-t.
Ezen a héten hétfőn is csúcsot regisztrált a Mavir, akkor 6951 MW volt a rendszerterhelés csúcsértéke, a keddi érték ennél 85 MW-tal magasabb.
Kapcsolódó
A július 16-án mért nyári rendszerterhelési csúcs már összemérhető a mindenkori éves csúccsal, amely 7441 MW volt, és 2024. január 24-én mérték.
A Mavir tájékoztatása szerint nyáron, tartós összefüggő kánikula esetén inkább az esti órákban jellemzők a terhelési csúcsok, amikor a háztartásokban is üzemelnek a klímaberendezések, valamint más elektromos berendezések is.
A villamosenergia-felhasználás enyhén nőtt itthon az idén az első fél évben. Az első hat hónapban a hazai bruttó villamosenergia-felhasználás 21 863,6 gigawattóra (GWH) volt, kevesebb mint egy százalékkal meghaladta a tavaly első félévi 21 656,8 gigawattórát.
A felhasználás 75,38 százaléka a hazai erőművek termeléséből, 24,62 százaléka importból származott. Egy évvel korábban a felhasznált energia 26,4 százaléka érkezett importból.
A magyarországi erőművek az idén 16 481 gigawattóra áramot termeltek, 3,7 százalékkal többet, mint 2023 ugyanezen időszakában. Az import ugyanakkor 5764 gigawattóráról 5382 gigawattórára, 6,6 százalékkal csökkent egy év alatt.
Áramkimaradásokhoz vezethet a kánikula: csúcsterhelést kap a villamosenergia-hálózat
A nagy áramkimaradások első körben az ipari létesítményeket érnék el, csak azután a lakosságot – mondta lapunknak Pletser Tamás energiaszakértő. Idén nyáron folyamatosan dőlnek meg az előző napi fogyasztási csúcsok, és az időjárás-előrejelzés alapján minden esély megvan arra, hogy a korábbi, 2021-es történelmi csúcsot megdöntsük – nyilatkozott a MAVIR az Economxnak.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!