Miután az Állami Számvevőszék (ÁSZ) honlapján szerdán publikáltak három olyan jelentést, melyek a Magyar Nemzeti Bankhoz fűződő alapítványok gazdálkodásának visszásságait tárgyalják, most új fejlemény látott napvilágot a kényes ügyben.

Az idézett dokumentumok a jegybank működésének, az MNB-hez és Matolcsy György volt jegybankelnökhöz szorosan kötődő Neumann János Egyetem működésének, valamint az MNB Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványának működésének vizsgálatával foglalkoztak. 

A 444.hu friss információi szerint pénteken a Legfőbb Ügyészség megkezdte a nyomozást az MNB-alapítványok ügyében.

„Az Állami Számvevőszék Magyar Nemzeti Bank gazdálkodását érintő vizsgálatának megállapításai alapján tett feljelentése alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat nyomozást, amely felderítési szakban van folyamatban” 

– írta a portálnak a Polt Péter vezette ügyészség.

A legtöbb problémát a legterjedelmesebb, az alapítványi gazdálkodásról szóló 373 oldalas jelentés sorolta fel. Ennek pedig a leglényegesebb állítása így szól: 

Az ÁSZ az ellenőrzés során a feltárt tények alapján több bűncselekmény gyanúját állapította meg, ezért az ÁSZ tv. 30. § (1) bekezdése alapján az ügyészségen feljelentést tett.

Érdeklődésükre az ÁSZ elárulta: ismeretlen tettes ellen tett feljelentést vagyon elleni és gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja miatt.

Emlékezetes, a Direkt36 hétfőn adta közre az Állami Számvevőszék kiszivárgott jelentéstervezetének kivonatát, miszerint az MNB alapítványaiba tett közpénzt mindenféle magántőkealapok közbeiktatásával úgy kezelték a különféle felelősök, hogy abból iszonyatos volumenű vagyonvesztés kerekedett.

Mint ismert, az intézkedések nem csupán az alapítványi vagyont érinthették, hanem a kecskeméti Neumann János Egyetemért Alapítvány közel 130 milliárd forintját és az MBH Bank 170 millió eurónyi, azaz csaknem 70 milliárd forintnak megfelelő hitelét is.

Jegybanki alapítványok: az ÁSZ bűncselekményt gyanít, feljelentést tett

Az Állami Számvevőszék szerint a Magyar Nemzeti Bank alapítványát kezelő cég kockáztatta a rábízott vagyont, és bűncselekmény gyanúja merült fel. Egyelőre sem a jegybank új vezetése, sem a kormány nem reagált az ügyre. Részletek.

A Varga Mihály nevével fémjelzett új MNB-vezetés még nem adott tájékoztatást arról, hogy pontosan mit lép a jegybank. A kormány pedig egyelőre nem foglalkozott érdemben az üggyel, bár informálisan miniszteri szinten is beszédtéma a posztjáról március elején távozott MNB-elnök, Matolcsy György terhelt hagyatéka.