Már a múlt év közepén rekordöregek (15,6 évesek) voltak a magyar autók, a legújabb statisztikák azonban ennél is borúsabb képet festenek.
A legfrissebb hivatalos adatok szerint ugyanis a magyar személyautók átlagosan 15,8 évnél tartottak 2023 végén, ami csúcsot jelent a 2000 óta vezetett statisztikában.
A Totalcar gyűjtése szerint az elöregedés folyamatos: a legjobb két év 2006 és 2007 volt, ekkor még alig több mint 10 évesek voltak átlagosan a magyar autók, szemben a 2002-es és 2003-as 11 év feletti értékkel.
Ez a javulás részben annak volt köszönhető, hogy a kétezres évek közepén 190-205 ezer új autót helyeztek forgalomba az országban. Ezt a szintet azóta még csak megközelíteni sem igazán sikerült, 2019-ben született az egyik legjobb eredmény, azonban akkor is csak 162 ezer új autó kapott rendszámot.
A portál az adatokból azt a következtetést vonta le, hogy a fiatal autók egyszerűen túl drágák ahhoz, hogy korszerűbbé váljon a teljes magyar flotta. Ez abból is látható, hogy a 2010-es évek második felében sem csökkent az átlagéletkor annak ellenére, hogy átlagfizetések több évben is két számjegyű pluszt értek el.
Az utóbbi években pedig az autók árának emelkedése, a magas kamatok, a reálbérek csökkenése egyaránt szerepet játszott abban, hogy nem tudott lendületet venni az autópiac. 2023-ban például az összes uniós országban nőttek az újautó-eladások, Magyarországon ezzel szemben csökkentek.
Az öregedés ráadásul úgy zajlik, hogy egyre több a magyar autó: 2006-ban és 2007-ben még csak 3 millió autó volt Magyarországon, 2021-ben azonban már átléptük a 4 milliós határt, 2023-ban pedig közel 4,2 millió autót tartottak nyilván.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!