Az elmúlt 12 hónapban közel 25 százalékkal több újracsomagolt terméket vásároltak az eMag ügyfelei, mint egy évvel korábban. Az új termékeknél kedvezőbb árú, de azonos jótállási és visszaküldési feltételekkel kínált áruknak minden évben jellemzően decemberben, januárban és februárban van szezonja, forgalmuk azonban a tavalyi rezsicsökkentés változásával kapcsolatos kormánybejelentések nyomán is megugrott.
Újracsomagolt toplista
A legtöbb újracsomagolt készülék a mobiltelefonokból talált gazdára az elmúlt egy év során, de sokan választottak mosógépet, szárítógépet is a leárazott termékek ezen típusából, illetve gyakori, hogy számítógépes periféria (például egér, hangszóró) vásárlásakor is így spórolnak az ügyfelek.
A tévék beszerzése során is sokan választják a takarékosság ezen formáját, hiszen a televíziók voltak az ötödik legnagyobb számban megrendelt újracsomagolt termékek. Az eladási számok alapján a top 10 termékkategória közé sorolhatók továbbá az okosórák, fitneszpántok, konyhai felszerelések, hűtőszekrények, fagyasztók, notebookok, illetve a fejhallgatók is.
Nem fért el az új tévé
Tapasztalatok szerint a legtöbb termék azért kerül az újracsomagolt szekciójába, mert például egy megrendelt tévéről a felbontása után kiderül, hogy nem fért el a polcon. Előfordulhat az is, hogy a csomagoláson szállítás, raktározás alatt keletkezett sérülés miatt került az áru az újracsomagoltak közé, és emiatt olcsóbb is lesz.
Az újracsomagolt termékkel az ügyfelek nem veszítenek semmit. Ezekhez is ugyanaz a jótállás jár, mint a teljesen új, bontatlan példányhoz, ha pedig egy tartozék hiányozna a dobozból, annak tényéről a vásárló a termék adatlapján tájékozódhat - utóbbi esetet azonban az ár is tükrözni fogja.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Kézzelfogható közelségben az űrturizmus, bár egyelőre csak a kiváltságosoknak
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma